Enyém férj 
Bolon' na! Azé' szeretem!
Dicsekedjünk ma is rovatunk következik:
2010.11.07. 18:29Tegnap a tűzgyújtáshoz hasonlítottam a főzőtudományom babagyomrot is meggyőző fejlődését, ma pedig újabb HEURÉKA pillanatban volt részem.
Az éééééééééééén férjem 
fotósként a jövő nemzedékét is el akarja veszejteni a fotózás oltárán...
Olyan büszke vagyok rá!
De hogy érteni lehessen mitől is dagad a mellem (katt):
http://kapos.hu/videok/kapospont_net_video/2010-11-07/targyak_tunnek_elo_a_sotetbol.html
A gyerekek nagyon élvezték, még 9 ilyen foglalkozásra van felkérése.
Ez volt az első, de máris teltházzal működött.
Jaj, tényleg olyan büszke vagyok rá!
Nekem lenni kivételes szerencse tartozni ilyen tehetséges pasi...
Ráadásként még szeretnivaló is...
A mai élményemet
2010.11.06. 23:33talán ezzel a képsorral tudom legjobban érzékeltetni:
Mint a tűzgyújtás egy lakatlan szigeten...
Nagyjából akkora hőstettet vittem ma véghez.
Zádinak olyan kaját kreáltam, ami nemhogy ízlett neki, de teljes vacsora után csak úgy tátogott érte, mint egy kis veréb!!!
De kezdjük az elején.
Drága Zümikém az elmúlt pár napban többször jelezte, hogy bizony még enne, bizony nem elég a szopi délelőtt tízóraira, hogy az ebéd igenis legyen kiadós...
A kegyelemdöfést a tegnap délutáni teljes felnőtt adag puliszka elpusztítása adta meg. Anyósommal nem hittük el, hogy begyűrte. 
Így aztán ma délelőtt tízóraira megkapott a szopihoz egy fél üveg cukkínis bébikaját, ebédre kukoricaszószt friss zöldségekkel egy teljes üveggel, majd egy fél üveg sütőtököt. Délután a túletetéstől félve almaszószt akartam neki kreálni, de nem ette meg. Frissen főtt alma kompótot turmixoltam le neki, de nem kellett neki. Továbbfejlesztettem vanília pudinggal (kukorica keményítő alapú pudingport, amiben semmi olyan nincs, amit ne ehetne) az almaszószt, de úgy sem ette meg. Szopit kapott és így egy ideig megvolt. Vacsorára teljes üveg cukkíni volt megint soron, amit zokszó nélkül betörölt, majd utána jött a kísérletem.
Szóval:
1. ha adok neki, ezek szerint meg tud enni napi 4*190g bébiételt.
2. a gyümölcsöket csak ritkán fogadja el.
3. Tegnap adtam neki naspolyát. Szerette.
4. Ma már nem annyira szerette a naspolyát, de azért megette.
5. Az eddigi itthoni kaja próbálkozásaimat mindet visszaverte.
Ezek a következők voltak:
- alma főzve (felejtős)
- alma krumplival főzve (még inkább)
- krumpli főzve (saját levével kikeverve (hogy is képzelhettem???)
- krumpli cukkínivel (merthogy azt szerette bébiételben) - ááááááááá
- krumpli paradicsommal főzve (dehogyis!!!)
- kukorica szemesen megfőzve, hajából kipattogtatva, lepasszírozva (nagyon melós és meg sem ette)
- főtt gesztenye almával leturmixolva (nekem ízlett, ő majdnem lehányt miatta)
- répa krumpli összefőzve (hova gondoltam???)
- spenót - kukoricával (pufi reszelve és belekeverve) - még úgy ahogy elfogyott
- spenót krumplival (kizárt)
- spenót magára (hülyén nézett rám, mit is akarok ezzel...)
Magyarul nem volt sikerem. Kivéve a puliszkával, abból bármennyit megeszik.
Ma este gondoltam egy merészet és krumplival megfőztem egy adag brokkolit. Amikor megfőtt, összeturmixoltam és a teljes üveg cukkíni vacsorája után megkínáltam vele. Az volt a tapasztalatom eddig, hogy amikor új ételt kóstol, egy-két falat után zár, nem eszik többet, viszont másnap már jobban.
Arra gondolta, hogy így megspórolok egy napot. Mivel már jól volt lakva (azt hittem), így nem kellett attól félnem, hogy begurul, hogy enne, de nem ezt.
Adtam a szájába egy picurit, hogy megízlelje és olyan lendülettel kezdett tátogni, mintha eddig nem evett volna.
Mindenesetre jól bevacsorázott másodszor is. (Tisztára, mint a hobbitok...)
80 ml még maradt holnapra, majd tízóraira megkapja.
Visszakanyarodva a HEURÉKA élményre: Éééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééén főztem a fiamnak és ííííííííííííííííííííííííííííííííííííízlett neki!!!!!
Mindenekelőtt
2010.11.06. 23:16Vidi barátunk ma lenne 39 éves. Hiszem, hogy valahol tényleg meg is ünnepli!
Alighanem jó hangulatban, rengeteg nővel körülvéve, iszogatva, barátok között tölti a napot.
Nagyon szerettem.
Remélem méltó leszek rá, hogy egyszer... majd ott... találkozzunk.
Addig is:
BOLDOG SZÜLINAPOT VIDIKÉM!
Tegnap nem voltam netközelben.
2010.11.05. 07:21Be kell vallanom, hogy a gépem nálam volt, mégsem írtam.
Ki akartam használni minden percet, amit mamikámmal, keresztanyámmal tölthetek.
Nagyon szeretem őket. Az ilyen alkalmak pedig megszázszorozzák a fontosságukat a találkozásainknak.
Éjjel jöttünk haza.
Újra úgy szeltük a kilométereket, hogy közben világmegváltottunk, átbeszéltünk minden fontos és "fontostalan" dolgot a férjemmel.
Ezek az utak nem csak az országon, hanem életeken is átvezetnek minket.
Itthon vagyunk, biztonságban, de egy részünk ott maradt...
Tárgyak
2010.11.03. 10:18Talán buta dolog, de világ életemben ragaszkodtam a tárgyakhoz.
Emlékek...
Életem első megélt vesztesége a kedvenc tanárnőm halála volt.
Hirtelen, előzmények nélkül, Taszáron, a balesetben...
Megkaptam az egyik vázáját. A nagymamája küldte el nekem.
Mamikám testvérétől hímzőfonalak kerültek hozzám. Az örökségem nagyon boldoggá tett, mert csomóztam akkoriban, azután hímezni is elkezdtem. Úgy éreztem, boldoggá tehetem Balogh keresztet azzal, ha én is hímezek, ahogy ő mindig. Ráadásul felhasználom azokat a fonalakat, amiket ő már nem tudott.
Kornél, a fiatal srác a betegsége idején eljött hozzám. Kopaszon, a kórtól gyötörten. Nem volt hajlandó bejönni a suliba, nem akarta, hogy úgy lássák. Egy kávézóban találkoztunk. Ott kaptam tőle egy cserép szobrot. A szobor is kopasz, kendő van a fején... Majdnem hangosan feljajdultam, amikor nekem adta. De nem tettem. Nem akartam bánatot okozni neki.
A szobor azóta is a kincses polcomat díszíti. Akárhányszor ránézek, a kezembe veszem, mindig ő jut az eszembe. Szeretetet küldök felé. Talán érzi valahol...
A nagyapám a gyümölcsös kertjében élt... Kora reggeltől sötétedésig tett-vett a kertben. Szalmakalap volt rajta mindig. Ugyanaz a szalmakalap... ami már az enyém. Elek medve fején trónol. A nagyapám kalapja.
Tárgyak.
Nem régi családi ékszerek, nem drága dolgok, hanem kincset érő örökségek. Olyan tárgyak, amikben az előző tulajdonosuk személyisége benne van.
Keresztanyámat megkértem ma reggel, hogy keressünk nekem tárgyat. Egy semmiséget, ami nekem VALAMIvé válik.
Kaptam egy díszt, amit még keresztapám készíttetett a saját apukájának (szintén kedves medve volt) és a távozása után megtartott.
Ebben a díszben benne van keresztapám akarata, ragaszkodása...
A gyermekei nekem adták. Örömmel viszem haza.
Búcsúztatás után sajnos vár a családra más feladat is. A távozó ruháit, személyes dolgait kell átnézni.
Mivel nem tudunk hetente idejönni, mi ezt ma tettük meg.
A férjem is medve, ha nem is akkora, mint keresztapám, de mégis jó lett rá egy-két inge. Megsimítottam. Utoljára még rajta volt. Így kaphatott még egy ölelést.
Rajtam pedig egy horgolt nyakkendő van.
A másik tárgy.
Nem volt még soha nyakkendőm, pedig már sokszor gondoltam rá. De valahogy mindig elmaradt.
A horgolt, kötött, hímezett, kézzel készített tárgyaknak pedig mindig is volt valami varázsa a számomra.
Ez a nyakkendő keresztapám szekrényéből került elő és nekem adták.
Az én nyakkendőm.
Amikor hordom, velem lesz ő is.
Bár hiszem, hogy azok, akik elköszöntek már, akik fizikailag nem érinthetőek már a világunkban, mégis velünk vannak.
Bennünk tovább élnek.
A fülünkben csengenek a szavaik. A mi szokásainkban, reakcióinkban visszaköszönnek szeretteink.
"Jó, rendben!"
