De írhattam volna azt is, hogy vigyázat november veszély...

Hú napok óta érzem, hogy baj lesz.

Mármint a hangulatommal.

Régen szerettem a novembert. Még a halottak napja is csak egy belépő volt a hónapban. Még jól is esett a temetői séta és az emlékezés.

Még 2005-ben is szerettem. Akkor volt az (első, a polgári) esküvőnk. 19-én.

2006-ban született Gabó. November 14-én. Boldogok voltunk. Vártuk, szerettük. Kiteljesedtünk. (Aggódni kezdtünk...)

2007-ben már jócskán voltak gondjaink, de akkor találtunk Gabónak új orvost. Reménykedtünk, bíztunk.

2008. novemberében teljesen elment az eszem. Csak a múltban éltem, hiszen úgy tudtam, családként nincs esélyünk. Nem lehet újra babánk. Vikivel elástunk Gabónak egy tortát, amit róka barátja kiásott és megevett. Gabóca megkínálta, buliztak...

2009. novemberében Zádi már a pocakomban lapult. Éreztük, hogy folytatni kell, menni tovább. Érte megéri. Aggódtunk, féltettük, de bíztunk, reméltünk.

Idén már előre féltem. Valahogy szorított a torkom, ha a novemberre gondoltam. Csak az vígasztalt, hogy Noémi végre hazajön majd.

Itt vagyok november 1. előestéjén és most nem félek, hanem a sírás fojtogat.

Egy hete Gabóhoz költözött a keresztapám. Fiatalon, életerősen, tervekkel teli.

Holnap este (inkább kedd hajnalban 2-3 körül) indulunk át az országon HAZA, hogy végső búcsút vegyünk tőle.

Ma este írt a barátnőm, hogy az édesapja 20h-kor feladta a küzdelmet hirtelen jött betegségével szemben.

Nagyon, nagyon sajnálom. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és átöleltem volna, hogy sírjon, sírjon nyugodtan. Szeretnék segíteni neki.

A munkahelyemen volt egy fiú. Fiatal, 19 éves srác. Nagyon szerettem. Tisztelettudó, szerény, szorgalmas, kedves ember. Igen, ilyen volt.

Amikor megtudta, hogy beteg, engem hívott fel. Igyekeztem segíteni neki, hogy boldoguljon. Bár többet tehettem volna! Egy kis időre úgy tűnt, legyőzi a ragaszkodó alattomos kórt. Aznap, amikor megtudta az áttéteket... aznap is találkoztunk. Úton volt haza...

Többé nem láttam. Beszéltünk még telefonon, írtam levelet, aztán egyszerre már nem válaszolt többé. Nem tudtam elmenni a temetésére. Gabó akkor már nagyon beteg volt.

Ma lett volna 26 éves.

Most, november 6-án Vidi barátunk születésnapja közeleg. Ő 32-ig számolta az éveit. Sokat, nagyon sokat emlegetjük. Csodálatos ember volt.

Gyűlnek az árnyak, szeretett emberek körvonalai és most valahogy nem...

Nem könnyű...

Napközben nem sírhatok, mert Zádi megijed.

A család már alszik, ilyenkor lehet, de csak csendben. A visszafojtott könnyek pedig gombóckodnak a torkomban.

A jó dolgok felé kell fordulni. Erőszakkal emlékeztetnem kell magam.

3-án Noémi hazajön. Még nem leszünk itthon, de egy pár nap úgyis kell neki a családjával, mielőtt "rátörünk". De legalább telefonon tudunk végre beszélni.

7-én apósom szülinapja közeleg, 14-én 4-es gyertyát kap Gabó, 19-én az 5. házassági évfordulónk, 20-án anyósom szülinapja, azután Nyúlék házassági évfordulója, adventi koszorú készítés, talán leesik az első hó is és Zádi rácsodálkozhat.

Látnom kell az élet másik oldalát is.

Ma volt először, hogy a fiam kimutatta, mennyire örül nekem. Nem a cicinek, nem egy játéknak, hanem nekem.

Eddig jószerivel állandóan együtt voltunk, ha nem, akkor aludt.

Ma nem vittük magunkkal istentiszteletre, mert a rádió közvetítette és nem akartuk, hogy hangoskodjon véletlenül, vagy ki kelljen vele jönni.

Anyósom és apósom bevállalta. Megszoptattam, mielőtt elindultunk, kikészítettem az ebédjét és elmentünk.

3 óra múlva értünk haza, mert az istentisztelet hosszúra nyúlt, még boltba és Gabóhoz is beugrottunk.

Zádi ébren várt, aludt, evett, játszott. Amikor meglátott, kacagott, hozzám bújt, beszélt nekem, belém fúrta magát és nyilván szopira is kéretőzött. Egyszerűen csoda volt látni az arcán a boldogságot.

Akkor, azokban a pillanatokban még azt is elfelejtettem, hogy holnap november...

Hiába van testvére Zádinak, sajnos nem tudnak együtt játszani...

Picikém egyelőre megfelelően hozza az egyke babák figyelemigényét.

Félreértés ne essék, ez most nem panasz, nem siránkozás, csak megállapítás.

Ma délután Nyúléknál voltunk, kifejezetten jó volt látni, ahogy nyuszilányka és Zádi egymás mellett játszanak.

Együtt játékról ugyebár ilyen korban még nincs szó, de azért szépen ledöntik, megmásszák egymást, hajba kapnak (szó szerint és átvitt értelemben egy-egy játék miatt is).

Nehezen aludtak el, hiszen izgalmas volt, hogy mit csinál a másik, de mégis nagyjából egyszerre szundítottak egyet. Ébredés után pedig úgy bekajáltak, hogy öröm volt nézni.

Úgy nézett ki, mintha egymás kedvéért ennének.

Nem tudom ez ikreseknél hogy megy, de így, hogy a család két babája majdnem egykorú, nekünk szerencsénk van, szépen erősítik egymást.

Nyuszilányka tesói nagyok már, a legkisebb nyuszitesó is 6 éves. Így, ha együtt nőnek fel, jó játszótársak lehetnek majd.

Szeretnénk még babát, de ennek még nem jött el az ideje, ráadásul sajnos nagyon sok mindenen múlik, hogy lehetséges lesz-e.

Mindenesetre bízunk a legjobbakban.

TV-t néztem, jól belealudtam.

Vannak újdonságok ma is.

Mindig valami kicsi világdarab.

Ma éppen az, hogy megtanulta a teát és a bébiételt is fújni...

Köszi!!!

Telitalálat a ruhámon, az etetőszéken, az ő ruháján az előke ALATT.

Kiderült, hogy a nivea babakrém az egyik legjobb játék. Több, mint negyed órán át hajszolta a szobában, mint egy cica a fonalgombolyagot.

Elképesztő volt. Ráadásul végig kommentálta az eseményeket. 

Délután nyűgösködött, többet aludt, mint szokott, így viszont este nem bírtam elaltatni.

Sebaj, már alszik, azóta 3-szor szopizott már. (Tisztára mint egy újszülött...)

De ettől olyan szép gömbölyű... vagy a napi 3 üveg bébiételtől, amit a szopik közben megeszik???

Minden második (nappali) étkezést tudtam kiváltani babaétellel. Négyóránként étel, négyóránként szopi (nappal - éjjel stabilan legalább kétóránként) Ez viszont nappal is kétóránként evést jelent.

Nem baj, csak egyen. Rengeteget mozog, kell az utánpótlás... 

Ma a változatosság kedvéért az én munkahelyemre ugrottunk be Zádival. Amikor egy kolléganőm irodájába akartunk beköszönni látom ám, hogy a híresen marcona munkatárs is ott ücsörög. Már éppen kereket akartam oldani, amikor a kolléganőm nagy boldogan betessékelt minket.

Így aztán nem volt választásom, begurultunk babakocsistól. Zádi igen nyűgös volt már, arra gondoltam, hogy kicsit kinyújtóztatja magát, mocorog, esetleg szopizik és utána jöhetünk haza.

Nos, kivettem a babakocsiból, kibújtattam a hideg elleni "zsákjából", majd szabadon engedtem, hogy másszon egy keveset. Nagy boldogan elindult felfedező útra, de hamar rövidre is zárta a világjárást. Morcos úrhoz baktatott, a térdébe kapaszkodva felállt és felkéretőzött az ölébe. Ott aztán megsimogatta a szakállát, hozzábújt és megölelte, majd mosolyogva babanyelven magyarázott. Mindannyian teljesen ledöbbentünk. De nem csak Zádin, hanem a munkatársunkon is.

MOSOLYGOTT!!! Felállt vele, beszélt hozzá. Az az ember, aki amióta ismerem azt hajtogatja, hogy erre a világra nem szabad gyermeket vállalni...

Nem mesélem részletesen el a történteket, a lényeg, hogy Zümi a szakállába kapaszkodott, én rászóltam, nehogy meghúzza. erre Ő azt mondta, "nem baj, bírom én..."

Sőt:

A kegyelemdöfést az hozta meg, hogy Zümi egy sötét folyosórészen is átvágva elmászott a munkatársunk után, hogy megnézze mit csinál és felvetesse magát. Rajongása tárgya éppen táskával, kabáttal megrakodva jött ki az irodájából, de Zádit meglátva szépen lepakolt mindent a földre és felvette porontyomat.

Nos igen. Azt már olvastam, hogy nagy családi ellentéteket simítottak el babák.

(Bár ebben nem hiszek) - házasságokat mentettek meg. Barátokat hoztak össze, ellenségeket békítettek ki.

De ilyet még nem láttam. Egy kifejezetten gyermek ellenes mogorva, morc magának való idős embert így megváltoztatni egy perc alatt?!?!?!?!?

Mosolyogva indult haza a feleségével. Kedvesen elköszönt...

mire nem képes egy apró emberke!!! Nemigaz?

Arról, hogy mit tud, most nem zengek ódákat, folyamatában úgyis kiderül.

A mai újdonság:

konkrétan HISZTIZIK!!!

Ha elveszek tőle valamit, amit nem szabad megennie, de megszerzett (elöl felejtett mobil telefon, távirányító), akkor mindkét kezével csapkodni kezd és úgy ordít.

Hűűűű de szép látvány...

Lesz ebből még galiba...

Hűűűűha!

De én akartam, hogy minden lében kanál legyen.

Asszemmeglesz...