Gyorsan igyekszem leírni, amiket eddig csak említettem:

"Egy autóbalesetről, ami előttünk történt az este - indulás után nem sokkal - ami miatt még jobban beleszerettem az én drága férjembe..."

Hazafelé jöttünk Karcagról, éppen ráhajtottunk a 4-es főútra, amikor feltűnt, hogy ki van világítva az út mentén a mező... majd a reflektor fényben egy oldalára borult autót láttunk meg, aminek ajtajában egy férfi látszott félig.

Párom azonnal lehúzódott az út szélére és kipattant az autóból. Mondta, hogy maradjak Zádival és elrohant.

Igen, maradtam, bár eddigi életem során az volt a jellemző, ha baj volt, én mentem, intézkedtem.

Mióta viszont drágámmal együtt vagyunk ez valahogy másképpen alakult - furcsa, de örülök neki.

Ha baj van, lehet rá számítani. Megoldja. Ő az erős, én lehetek aki jobban megijed - igen, ez luxus akkor, ha valaki egyedül van egy gonddal és MEG KELL OLDANI.

Gabó idején egyikünk sem gyengülhetett el.

Ha nem vagyunk együtt és helyzet adódik, akkor gondolkodás nélkül előlépek problémamegoldásra.

De ha mellettem van, akkor ő az erős, APA MEGMENT.

Hihetetlen jó volt a tudat, hogy minden rendben lesz, mert odament, segít, tudja mit kell tenni - legyen szó sérülés ellátásáról, amíg az orvos a mentővel odaér, vagy újraélesztésről. A túlélő felszerelése, amiért olyan sokat cikizem most is ott volt az autóban, benne fejlámpa, zseblámpa, különböző kötelek, elsősegély felszerelések... rengeteg olyan kütyü, amit fel sem tudnék sorolni, de amikor kellett, minden akadt.

Biztonságérzetet ad, hogy ilyen.

Elment, de hála Istennek nem kellett semmi a felszerelésből. Látható sérülés egyik utason sem volt, de azért hívtak mentőt a biztonság kedvéért.

Segített kiszállni az utasoknak, levette a gyújtást az autóról, meggyőződött, hogy nincs komoly (ellátható) baj, majd azzal a férfivel hagyta ott az utasokat, aki a balesetet látta és megígérte, hogy megvárja velük a mentőket, rendőröket, tűzoltókat.

A sofőr valószínűleg elaludt a volánnál és ebből adódott a gond. Megpördültek az autóval, de még egész szerencsésen megúszták.

Mi viszont akkora adrenalin löketet kaptunk, hogy órákig nem tudtuk megemészteni a látottakat. Az ember ilyenkor tovább gondolja az eseményeket...

Pótlás...

"A járókáról, a mosolyok erejéről, a homeopátiáról, mert szerencsére sok ötletet, javaslatot kaptam..."

A járókát dédinél, drága mamikámnál állították össze a keresztszüleim, hogy Zádi biztonságosan "garázdálkodhasson" közöttünk. Még ezidáig nem volt járókában, csak az utazóágyában még Erdélyben. Érdekes módon tetszett neki. Körbemászta, felkapaszkodott, felállt benne. Felborult, megijedt, beszorult egyszer a lába, de végül megszokta és belakta a kis kuckót.

A család legnagyobb ámulatára Zádi nem sírással, nyöszörgéssel vett rá minket, hogy kivegyük, hanem elbűvölő mosollyal "bombázta" a kiszemelt célszemélyt. Olyan édesen mosolygott és incselkedett, hogy nem bírtuk megállni és kivettük, hogy össze-vissza puszilhassuk.

A homeopátia eddig tiltott terület volt a számomra, mert a legtöbb ilyen készítmény (értsd több, mint 90%) laktózt tartalmaz, így nem is tudtam felfedezni jótékony hatásukat.

A szüleim és a párom is használja a kimondhatatlan nevű oszcilo.....bigyót influenzás tünetekre, ezt tudtam, hogy jó és itt ki is merült minden ismeretem.

A gyógynövényekhez sem konyítok még annyit sem, mint egy átlagember, mert tesóm allergiás a kamillára, így ennek a legalapvetőbb gyógynövénynek az ismerete is kimaradt a tárházamból.

Anyósom és apósom szokták javasolni, ha bármilyen gyulladás erőt vesz valamelyikünkön, hogy ezzel próbáljam kúrálni, ez rendszerint be is válik, de magamtól sosem jut eszembe.

Kata, Zádi keresztanyja kezdte a kamillabogyókkal a tanításomat, ezt használjuk is.

Karcagon a rokonok tettek javaslatokat, itthon e-mailben pedig e-mail várt egy kedves ismerőstől, hogy milyen lehetőségek vannak még a homeopátiában láz- és hányáscsillapításra, székrekedésre, hasmenésre és egyéb tünetekre.

Szerintem szép sorjában elkezdek ezeknek utána nézni, mert ugyan semmit sem szeretek bevenni/beadni, de ha már elkerülhetetlen, inkább használok természetes gyógymódot, mint gyógyszert.

Tehát örömmel fogadok minden megjegyzést, tapasztalatot.

Újabb pótlás:

"Például, hogy ma cukkínit evett..."

Cukkíni, cukkíni. Én még ilyet nem láttam. Nyitogatja a száját, hümmög, hogy lassan adom, nyúl a kezével a kanálért, hogy gyorsabban a szájához érjen. Nem finomkodik a fél kanállal, hanem gyűri befelé. Hihetetlen élvezet ezt látni. Mostanra egész komoly adagokat tüntet el ebédre, már le sem nagyon öblíti tejcsivel, ha tetszik, amit kap. Ha nem fogínyére való a falat, akkor szinte szájzárat kap, beszívja az alsó ajkát és nem tudok belediktálni egyetlen kanállal sem többet.

Az ebédet már kiváltotta ilyenmódon, de uzsonnáról, vagy egyéb étkezésről hallani sem akar.

"Részletesen leírom majd, hogy miként fedez fel, akar állni, fél a hajszárítótól időnként, ölel és bújik, de azt nem fogom részletezni, miért gondolom, hogy Zádi bizony nem ér rá kakilni... "

Nos, a felfedezését látni kell. Koslat, felderíti a rendelkezésére álló területet, annak minden olyan pontját, ahol fel lehet állni és szörnyen megsértődik, ha mondjuk felvesszük, vagy leültetjük, hogy pihenjen. Teljes kimerülésig álldogál, majd vetődik. Időnként gellert kap és pördül egyet borulás közben, de mostanra mosolyog rajta.

Minden pillanatban mellette van valamelyikőnk, hogy kikapkodjuk alóla a kemény tárgyakat, és megpróbáljuk a számára kikészített matracon tartani, hogy ne fejelje le az asztalnak egyetlen sarkát, vagy kiemelkedését sem, ne essen a szék alá és egyéb babának nem való helyre.

Kemény menet ez, ő pedig azt hiszi, hogy korlátozása számunkra sport.

Végülis, ha úgy vesszük, igenis teljesítmény...

A mai napról még gyorsan megjegyzem, hogy életében először kapott csirkehusit.

Először magában adtunk neki egy csipetet, hogy érezze az ízét, azután külön neki főzött levesbe aprítottuk (forgácsoltuk szinte a késsel).

Nem kifejezetten volt elragadtatva tőle, de első találkozásnak elment.

Tegnap puliszkát evett, ez persze csúszott szépen.

Égig érő tölgyfa volt, kidőlt a viharban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban.

Benövi a zöld moha, gomba terem rajta. Belé bogár költözik, alája meg hangya. Belé bogár költözik, alája meg hangya.

Égig érő tölgyfa volt, kidőlt a viharban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban.

Benövi a zöld moha, gomba terem rajta. Belé bogár költözik, alája meg hangya. Belé bogár költözik, alája meg hangya.

S eltűnik a fű között, mintha nem lett volna, de majd újra égig ér, ha mesélek róla. De majd újra égig ér, ha mesélek róla.

De majd újra égig ér, ha mesélek róla.

az őszt.

Azt hiszem sosem szerettem.

Lehet, hogy időnként mégis - de akkor tévedtem szerintem.

Régen számoltam az augusztusi napokat, hogy még ennyi maradt a nyárból, aztán az iskolaépületek poros levegőjével minden évben valami szorongató érzésem támadt.

Szeretem a szép színes faleveleket, az őszi napfényt a nyári kánikula után, de az esőt, a szelet, a ködöt, a borongós időt nagyon nem.

Valahogy kézzel fogható az elmúlás...

Ez az ősz nem sok napfényt tartogatott eddig.

Minden sáros, maszatos.

Boldog vagyok - és szomorú.

Zádi minden nap az életerőt sugározza magából.

Mindent megad nekünk, ami korábban kimaradt.

Gabó helyett is mindent megtapasztal, kipróbál.

Korán, hiszen kettejük kíváncsisága hajtja.

Csodálatos látni ezt a felfedezést, az életörömöt.

Mégis fáj.

Nemigen emlegetem ezt, igyekszem nem sírva ölelni Zádit, de néha nagyon nehéz.

Ma fekete nadrág, fekete hosszú ujjú póló volt rajtam és azon egy lila pulóver.

Jó így a kontraszt.

Nem feltűnő talán, hogy szükségem volt egy kis feketére.

Legszívesebben időnként teljesen feketébe öltöznék, mégsem teszem.

Zádi miatt nem.

Láttam már gyászoló szülőket később született gyermekeik mellett feketében élni.

Nem jó.

Szerintem nem szabad.

A következő gyermeknek életigenlést kell éreznie maga mellett, nem a múlt fájó nyomását.

Régen elhatároztam, hogy nem teszem ezt a születővel.

De nem könnyű.

Talán a fáradtság teszi, talán az ősz, vagy azok az élmények, amiket Gabóval sosem élhettünk át.

(Ül, mászik, áll, eszik, kacag, 7,5 kg...)

Nem tudom.

Örülök mindennek, amit Zádi tesz és mégis kicsit belehalok mindig. Mennyi minden nem történt meg...

Mégis felveszek valami élénk színt a feketére.

Csak 3 olyan nap van a naptárban, amikor megengedem a teljesen feketét magamnak.

Ezt talán Zádi is megbocsátja majd nekem...

Dédi és Zádi

kicsit kipihenem magam nemigen lesz újabb - tartalmában érdemben értékelhető bejegyzés.

Bocsi.

Egyszerűen fáradt vagyok. 

Kukorica pufit majszol - EGYEDÜL, mert ne segítsek és kész!

mert az elmúlt éjszaka sem alakult a legjobban.

Lehet, hogy egyismerősömnek van igaza és az éjszakai utazás terheli meg Zádit, de amit az elmúlt éjjel alakított... no nem ecsetelem.

Reggel az apja átvette 5-kor és 8-ig alhattam, így ma éjjel produkáltam 3 óra alvást...

Fogom a frontokra, a teliholdra, hogy hülye vagyok és túlságosan betakartam, vagy arra, hogy rossz neki máshol ébredni, mint ahol elaludt...

Indoklás van, pihenés nincs.

Majd egyszer...

És akkor bőven fogok mesélni is.

Például, hogy ma cukkinit evett és mivel én nagyon-nagyon utálom, ezért nem voltak reményeim Zádival kapcsolatban sem.

Hiba volt.

Picikém kifejezetten szereti!!!

Úgy cuppogott és tátogott, hogy teljes családi asszisztenciát kaptunk az ebédhez.

Részletesen leírom majd, hogy miként fedez fel, akar állni, fél a hajszárítótól időnként, ölel és bújik, de azt nem fogom részletezni, miért gondolom, hogy Zádi bizony nem ér rá kakilni...

Legyen elég ez a kijelentés.

Mindenki érdekében...

hogy itthon a normál nethez jussak és ne a mobilnet számlájától félve kelljen leülnöm blogolni.

Mégsem lesz ez még a felszabadult írogatás estéje.

Hajnali negyed 3-kor értünk haza, Zádi még negyed 4-ig nem aludt, majd reggel 7-kor már úgy döntött, hogy reggel van... Köszi...

Napközben csak kétszer aludt, a reggeli szunya alatt szétpakoltam a hazahozott dolgainkat és megreggeliztem extra sebességgel, a déli alatt mostam, teregettem, ebédeltem és már ébredt is.

Kipróbálta a műanyag hintát, amit örököltünk - nagyon élvezte.

Evett répapürét - nagyon ízlett neki.

Itt voltak Nyúlék és a babák "szociális evészetet" csaptak. Egymás kedvére eszegettek, amit mi is díjaztunk kellőképpen.

Sok mindenről kellene írnom.

Egy autóbalesetről, ami előttünk történt az este - indulás után nem sokkal - ami miatt még jobban beleszerettem az én drága férjembe...

A járókáról, a mosolyok erejéről, a homeopátiáról, mert szerencsére sok ötletet, javaslatot kaptam...

De nem most!

Olyan fáradt vagyok, hogy alig élek.

Az éjjel a már említett baleset miatt alig aludtam hazafelé, hogy én is figyeljem az utat és beszélgessek a párommal, nehogy elaludjon - bár ez a veszély ilyen előzményekkel nem fenyegette.

Hajnalban sem pihentem eleget, így most romjaimba roskadva ütögetem a billentyűket.

Szerintem majd időben mindent elmesélek.

Addig is engesztelésül egy fénykép Zádiról, aki dédimamája által szerzett otthoni etetőszékében várakozik türelemmel a betevőjére.