hogy itthon a normál nethez jussak és ne a mobilnet számlájától félve kelljen leülnöm blogolni.

Mégsem lesz ez még a felszabadult írogatás estéje.

Hajnali negyed 3-kor értünk haza, Zádi még negyed 4-ig nem aludt, majd reggel 7-kor már úgy döntött, hogy reggel van... Köszi...

Napközben csak kétszer aludt, a reggeli szunya alatt szétpakoltam a hazahozott dolgainkat és megreggeliztem extra sebességgel, a déli alatt mostam, teregettem, ebédeltem és már ébredt is.

Kipróbálta a műanyag hintát, amit örököltünk - nagyon élvezte.

Evett répapürét - nagyon ízlett neki.

Itt voltak Nyúlék és a babák "szociális evészetet" csaptak. Egymás kedvére eszegettek, amit mi is díjaztunk kellőképpen.

Sok mindenről kellene írnom.

Egy autóbalesetről, ami előttünk történt az este - indulás után nem sokkal - ami miatt még jobban beleszerettem az én drága férjembe...

A járókáról, a mosolyok erejéről, a homeopátiáról, mert szerencsére sok ötletet, javaslatot kaptam...

De nem most!

Olyan fáradt vagyok, hogy alig élek.

Az éjjel a már említett baleset miatt alig aludtam hazafelé, hogy én is figyeljem az utat és beszélgessek a párommal, nehogy elaludjon - bár ez a veszély ilyen előzményekkel nem fenyegette.

Hajnalban sem pihentem eleget, így most romjaimba roskadva ütögetem a billentyűket.

Szerintem majd időben mindent elmesélek.

Addig is engesztelésül egy fénykép Zádiról, aki dédimamája által szerzett otthoni etetőszékében várakozik türelemmel a betevőjére.