...és fötör...

Újabb képek közlésére kaptam lehetőséget.

Hónapokkal ezelőtt Gabónál szórólapot találtunk az "ágyán".

Jehova tanúi szerettek volna hozzánk szólni.

Ugyan megpróbálom észben tartani a "ne ítélj, hogy ne ítéltess" tanítást, nem sokszor sikerül. Most nem fogom ecsetelni a véleményem. Hisznek valamiben, én is hiszek - valami másban, vagy legalábbis máshogyan.

A lényeg, hogy sírra soha nem tennék szórólapot, még akkor sem, ha sírköves lennék. Egyszerűen nem oda való.

Szerettem volna azt hinni, hogy csak a szél fújta oda. Levettük és nem törődtünk vele.

Tegnap viszont, amikor vizet cseréltem a vázákban Gabónál egy levelet találtam az egyikben. Rendesen feladóval ellátva a családom számára.

Kaptunk már levelet ott - E többször is hagyott Gabónak kedves gondolatokat, amiknek nagyon örültünk. Szóval ettől cseppet sem idegenkedem. Van egy néni, aki aznap, amikor picikémet búcsúztattuk szintén ott volt a temetőben és látta... Ő mindig odamegy hozzá egy picikét, pedig nem is ismer bennünket.

Dt is küldött már meglepit Gabónak. Szóval meghatódva vettem ki a zacskóba csomagolt levelet.

A temetőben nem olvastam el, hiszen Gabóhoz mentünk, vele foglalkoztunk. De amikor kijöttünk, az autóban elolvastam.

Egy hölgy írt nekünk, leírta a saját fájdalmát édesapja elvesztése miatt és hogy osztozik a mi bánatunkban. Vigasztalásul egy Bibliai történetet írt le, melyben azt mutatja meg, hogy Jehova csodát téve felélesztett egy gyermeket.

Kedves levél, jó szándékkal írta a hölgy, ebben biztos vagyok. Azzal zárta a sorait, hogy amennyiben többet szeretnénk megtudni Jehováról, keressük meg levélben.

Tulajdonképpen nem tolakodó, de... 

...Én is írtam már levelet, amit síron hagytam sok évvel ezelőtt... Ismertem, szerettem akinek írtam a levelet...

A kérdés csak az, vajon ugyanaz a valaki hagyta-e ott anno a szórólapot is, aki ezt a levelet írta és ez valami térítő hadjárat része lenne-e, mert akkor rossz helyen kopogtat az illető.

Gondolkozom, hogy írjak-e neki egy köszönő képeslapot azzal, hogy nagyon kedves, de mi vallásukat gyakorló reformátusok vagyunk... 

Augusztus 13-án történt, hogy nagymamája almát evett Zádi előtt. Ezt a fiatalember nem tűrhette kóstolás nélkül. Tulajdonképpen én még várni akartam a hozzátáplálással kicsit, de ő megkezdte a kóstolást...

óvatosan megjegyzem, hogy ma reggel félálomban megint remegett Zádi, de most észnél voltam és figyeltem. A két keze és a feje remegett. Úgy döntöttem, hogy nem idegesítem magam már hétfőig, akkor úgyis megyünk ideggyógyászhoz, majd megbeszélem vele, addig úgysem tudok semmit tenni.

Ennyit a paráról. Jöjjön a többi:

szóval - Zádikám ma meglehetősen meglepett minket.

Az úgy kezdődött, hogy délelőtt nyert egy bonusz fürdést pelenkatartalom és annak művészi továbbgondolása miatt - nem, nem akarjátok tudni.

Mikor kivakartam magunkat a mesterműből meglátogattuk anyukámat a dolgozóban. Picikém nagyon élvezte, tetszettek neki a gyerekek, ment volna játszani velük.

Később apával találkoztunk, pár elintéznivalónk akadt. Igencsak ott ragadtunk a városban és meglehetősen éhesek lettünk, így megengedtük magunknak a luxust, hogy grillezett csirkehúst együnk sültkrumplival és zöldségsalátával a téren.

Eddig ez rendben is volt. Csakhogy Zádi meglátta, hogy eszünk és hiába szoptattam meg előtte, hirtelen éhen akart halni.

Hááááát, végülis krumplit evett már almaszószban és barackkal párosítva is, az anyatejes változatot ugyan utálta, de a többit megette.

Tudtam, hogy addig úgysem nyugszik meg, amíg meg nem kóstolhatja amit mi eszünk, így ketté vettem egy puhább krumplit és a puha belsejét kinyomtam az ujjamra és úgy adagoltam a szájába.

Nos, ez működött is, mert a kiskrapek rájött az evés ízére .

Szóval nem tudtam elég gyorsan adagolni a krumplit neki. Volt, hogy már nyúlt a kezemért és gyorsítva tolta a szájába a következő adagot.

Mindeközben a párom engem etetett villával, de Zádi ezt is lefigyelte és elkezdte levadászni a nekem összeállított falatokat. - Ezt azért nem engedtük neki...

Így esett, hogy gyermekünk szalmakrumplit evett. Remélem dietetikusok nem olvassák a blogot, különben kapni fogok a fejemre, hogy mivel tömöm a gyerekem...

Mindenesetre jó volt látni, hogy egy ételt, ami nem édes, mint a gyümölcsszószok ugyanolyan simán, jó kedvvel eszik, mint ha eddig is mindig ezen élt volna.

Jó volt a kedve, tátogott, mint egy kis veréb. Olyan jó volt látni, hogy el sem tudom mesélni.

(Gabó etetése horror volt. Sajnos a betegségéből adódóan mindig is bajok voltak az emésztésével és fél üveg bébiételnél többet sosem tudtunk neki lediktálni egyszerre. Majdnem másfél év alatt sem tudta meghaladni a 7 kg-t. Azt látni, hogy a gyermekem jóízűen falatozik felért egy diadalmenettel.)

csak nem volt erőm belevágni.

Az élet egyik nagy kérdése:

vajon mit jelez a multi wc-jében falhoz láncolt wc kefe 

Nem, azt hiszem mégsem akarom tudni...