A mamikám kétszeres dédnagymama lesz!!!
Az unokatesóm februárra várja a babáját. Most 10 hetes pocakos.
Lehet, hogy Zádi első szülinapja körül megszületik a másodunokatesója!!!
Nagyon jó egészséget kívánunk az anyukának, a babának és természetesen az apukának is!
Legyetek nagyon boldogok!
Messze, de mégis közel...
Ma istentisztelet után a szüleimhez mentünk, náluk töltöttük a délutánt. Zádikám annyira pörgött, hogy tulajdonképpen folyamatosan lefoglalt legalább egy (időnként kettő-három) embert.
Kúszott, mászni akart, maga alá pakolta a lábait, felállt. A nagyapját utánozta, hangosan kacagott mamájának, szóval jól szórakozott és bennünket is feldobott.
Mostanában nagyon nem akar aludni, vagy enni, mert neki azonnal kell mindent LÁTNIA, MEGFOGNIA, MEGKÓSTOLNIA, ÖSSZENYÁLAZNIA… mindenre RÁMÁSZNIA… mindent LEBÍRKÓZNIA.
Semmiről sem maradhat le, mindennek részese akar lenni.
Este fürdésnél most az apjával is eljátszotta, amit velem a felfújható medencében: egy pillanat alatt a karomra terhelte a mellkasát, kitámasztott a lábaival és már lábra is állt.
Jól szórakozott, csak bennem hűlt meg a vér…
Tapicskolt a lábaival, élvezte, hogy csobban a víz, ahogy topog. Ezután letérdelt és a kezeivel csapkodott, majd kikapaszkodott a kád szélére és körülnézett.
Nyughatatlan vizinyulam…
este kriminálisan sikeredett.
Zádi háromnegyed óránként felébredt és sírt.
Így aztán ma totálisan holdkóros voltam.
Megköszöntöttük a tesómat, mert eddig elmaradt a szülinapja megünneplése.
Zádi fogta (majdnem meg is kóstolta) a virágot, volt torta és ajándék.
Délután pedig anyósom jóvoltából aludtam egyet.
Vigyázott Zádira én pedig pihentem!
Most pedig kezdődik újra a felsírós állapot... 
2010. július 24. szombat
Az Erdélyben töltött idő alatt kiderült, hogy Zádi a 20 percnél hosszabb kocsiúttól kiakad. Kb. 10 másodpercenként újabb és újabb dologgal kellett lekötnöm a figyelmét, hogy ne zavarja az ülésébe kötözöttség.
Igen, egy ilyen babának, aki már forog, a felüléssel próbálkozik, kúszik (már majdnem mászik) ez egy büntetés. Azt vártuk, hogy majd elringatja az autó, de ez csak akkor történt meg, ha tényleg fáradt volt.
Így aztán, a közelgő hazaútra való tekintettel szombaton már nem vállalkoztunk hosszabb utazásra odakint. A Bözödújfalut célzó kirándulásunk alatt volt olyan útszakasz, ahol 18 km-t 2 és fél óra alatt tudtunk megtenni – iszonyú útviszonyok vártak ott minket (van egy olyan sanda érzésünk, hogy nem véletlenül…). Zádi nem díjazta. Nem is értem…
Tehát szombatra laza programként azt választottuk, hogy újra pecázunk egyet és estére ünnepi vacsorát készítünk anyósoméknak, hiszen aznap volt a 41. házassági évfordulójuk (és annak is aznap van a napja, hogy ’90-ben átköltöztek Magyarországra. (Vicces, hogy 20 évvel később azon a napon éppen Erdélyben voltak…)
Mivel előző alkalommal én nem pecáztam, mondtam a férjemnek, hogy most én is szeretnék egy halat fogni. Nyúlék is úgy döntöttek, hogy maradnak és lemondanak a Gyilkos tó és Békás szoros meglátogatásáról (mi mindannyian láttuk már – sógorom kivételével, a gyerekek még inkább a horgászatot értékelik, a babáknak pedig kellett a pihenés) és elkísérnek minket pecázni.
Így történt, hogy a gyerekek-unokák fogták a vacsorát a kiránduló nagyszülőknek.
Reméltük, hogy egész napos program is lehet, de délre megint megfogtuk a szükséges hal mennyiséget.
Én nyilván nem tudtam megállni egy halacskánál, hanem fogtam 3-at, a negyediket (pontosítva a sorban másodikat) elengedtem – jól van na, visszapottyant. Amúgy sem vagyok egy horgásztalentum. Vagy a férjem, vagy a sógorom csalizta fel a horgomat mindig és a fiúk fogták le a halakat, amíg valamelyik pasi ki nem szerelte a horgot a szájukból. Igen, nem vagyok egy vérbeli pecás…
Igenigen panelliba a természetben kommandózik… - no comment.
Délután nápolyiból tortát készítettünk az ünnepelteknek, majd amikor hazaértek ünnepeltünk.
2010. július 25. vasárnap
Ezen a napon már „csak” pakoltunk, vártuk a ház következő lakóit (a férjem unokatesója jött a gyerekeivel). Izgultam a hazaút miatt, még úgy is, hogy drága nagymamám befogadott minket hajnalok hajnalán.
Megbeszéltük, hogy Karcagig utazunk csak. Ott reggeltől estig pihennek a sofőrök és este indulunk tovább. Így Zádi is kinyújtóztathatja magát, dédi is láthatja, mi is alhatunk egy keveset. Nyúlék más úton jöttek, így csak apósáék jöttek velünk.
Este nehezen tudtam a picit elaltatni. Alighanem érezte a feszültséget bennem. Vajon miért érezhette? Amíg én vele „birkóztam”, hogy aludjon már, addig a többiek az autókba teljesen bepakolva járó motorral azt várták, hogy indulhassunk. Persze Murphy most sem maradt távol…
A lényeg, hogy végre elaludt, elköszöntünk, elindultunk.
Azt az utat, amit odafele 10 óra alatt tettünk meg, aznap kátyústól, vacsoramegállástól tankolásig egybevetve 6 és fél óra alatt…
2010. július 26. hétfő
Így aztán a tervezett reggeli Karcagra érkezés helyett hajnali fél 5-re ott is voltunk. Fantasztikus reggelit kaptunk és felváltva aludtunk is. Délutánra elérkezett az a „meglepő” érzés bennünk, hogy nem akarunk hazajönni mamitól.
Gyorsan meg is beszéltük vele, hogy ráadásként még egy napot maradunk. Így nyugodtan ellazíthattunk. Drága mamikám nem kifejezetten élvezte a társaságunkat, mert leginkább aludtunk, de azért mégiscsak jóóó volt.
2010. július 27. kedd
Délelőtt egy külön programot iktattunk be. Elvittük Zádit Tiborhoz, aki Gabót keresztelte és minket Isten színe előtt összeadott. A múltkor, amikor otthon voltunk nem tudtuk meglátogatni, mert az autót intéztük és egyik nap mentünk, a másik nap jöttünk. Így aztán most semmiképpen nem hagyhattuk ki a látogatást. Beszélgettünk egy órát és azután kimentünk papámhoz a temetőbe…
Sajnos a rokonokat nem tudtuk végig járni, mert egyszerűen nem volt idő rá. Nagyon szorított az idő és a férjemnek még aludnia is kellett, hogy bírja a haza utat.
Dédike meglepte az ő dédunokáját egy új fürdőkáddal, mert a régit már kinőtte. Ki is próbáltuk, nagyon élvezte benne a pancsit.
Este Zádi minden nehézség nélkül elaludt és indulhattunk is.
2010. július 28. szerda
Hajnali fél 2-re hazaértünk. Drágám felmentett a pakolás alól, hogy hozzam fel Zádit aludni, hiszen a szopi miatt amúgy is sokszor felkelek hozzá és reggel pedig mindenképpen ébreszt a mi kincsünk.
(Meg is tette!!!)
Délután levelet kaptam a MÁKtól. Ajánlva. Tájékoztattak, hogy a sajtóból értesültek a problémámról. Leírták, hogy ők mindent a törvény szerint tettek, valamint, hogy nagyon elfoglaltak és leterheltek, hogy a leveleket korábban válogatták le, mint ahogy kiküldték volna. Azt sugalmazták, hogy mielőtt Gabó távozott volna már megvolt a levél, csak később küldték ki. Tisztán figyelmességből figyelmeztettek az orvosi szakvélemény lejártára. Amúgy pedig tudhattam volna már magamtól, hogy a fiamról és nem a férjemről van szó a téves határozatban, mert ott volt a pici születési ideje.
A helytelenül kiküldött levélről nem írtak.
Mindegy, a dolgot lezártam.
Csütörtökön ettem az első laktózmentes túrórudit…
Újra az itthoni vérkeringésben…
;-)
A nyaraláson született ténymegállapítások:
- a csapból folyó víz JÓ
- meleg vízben zuhanyozni JÓ
- ha a WC-t le lehet húzni JÓ
- a párommal (és időnként Zádival) itthon a saját ágyunkban aludni JÓ
- a kullancs NEM JÓ
- halat enni JÓ
- a sóbányában a fal SÓS
- Erdélyben a hegyekre néző ablakok FANTASZTIKUSAK
- az autóút KIMERÍTŐ
- a medve nem jött ;-)
Nem a pocakja fáj, nincs melege, nem fázik, nem éhes, nem szomjas.
Nyöszörög, fel-felsír. Nem sikolt, de egyértelmű, hogy nehéz éjszakája lesz/van megint.
Este fektetéskor már adtam neki kamilla gyöngyöket, most kivételesen még egy adagot belediktáltam.
Hátha a foga, vagy nem is tudom.
Az én örökmozgó mindenre kíváncsi babám ki kell, hogy pihenje magát...
