ha nagyon bánt valami. 

Napokig rágódom, emésztem magam.

A Párom kérdezget, kedvesen próbál jobb kedvre deríteni, de nem jobb...

Aztán egyszer csak elkezdem elmondani.

Csak jönnek a szavak, könnyek kísérik.

Ő megért engem.

Nem, nem vagyok egy bőgőmasina.

Még a hormonok ellenére sem sírok sokat. Nem szeretek sírni.

Szóval tegnap már említettem a félelmeimet. De még nem tudtam pontosan elmagyarázni. Magamnak sem.

Voltak érzéseim, hogy bizonyos dolgokat még NE!

De nem tudtam megindokolni.

Ma véletlenül rájöttem - nagyon bután hangzik. Ugye?

Nem akarom, hogy összerakjuk a gyerekágyat.

Nem bírnám üresen látni.

Drágám megígérte, hogy amíg a kórházban leszünk, Ő összerakja.

A ruhákat majd előkészítjük.

De az ágyat ne...

annak a neve, aki kitalálta a pattogatott kukoricát!!!

Bár megfogadtam, hogy nem leszek babonás, mégis vannak dolgok, amiktől tartózkodom.

Azzal bíztatom magam, hogy ez tényleg nem babona, hanem egészséges (???) aggódás.

Na jó, megpróbálok tisztán fogalmazni.

Azt már meséltem, hogy a Párom már igen régóta mondogatja, hogy készülődjünk.

Először akkor lett nagyon vidám, amikor Nyúlnak mostam ki a babaruhákat.

Édesem hazajött és amikor meglátta a száradó rugdalózókat, nagyon kedves mosollyal az arcán megkérdezte, hogy akkor most már készülünk???

Sajnos le kellett "hűtenem", hogy nem magunknak mostam...

Azóta is többször megpróbált rávenni, hogy rakjuk már össze a pici ágyát.

Nem merem.

Még nem.

Apája minden este elmeséli Neki mennyire várja már, mennyire szereti...

Énekel, dédelgeti.

Imádom Őket!!!

Furcsa dolog ez.

Természetesen én is várom, énekelek, simogatom, szeretgetem. Ölelném már, a karjaimban tartanám, szerintem le sem tenném.

De ilyenkor még mindig az jut eszembe, hogy a biztonság kedvéért még legalább 4 hétig maradjon csak odabent!!!

Ráadásul úgy élem meg a pocakosság minden napját, hogy tudnom kell, esetleg Apró után többé nem élhetem ezt át.

A vizsgálatok igen sok pénzt emésztettek fel. A négy egészséges petesejtből három termékenyült meg, ketten költöztek be hozzánk, de egyikük maradt csak velünk.

Vár még minket egy kis Reményke, de tudnunk kell, hogy nem biztos, hogy "felébred" majd az álmából, és az sem, hogy megkapaszkodik.

Úgy viszont nemigen lesz újabb lehetőségünk.

De most nem ezen szomorkodom, hiszen Apróságom ügyesen mocorog a pocakban.

Csoda lesz majd az első családi ölelés.

De nem merem, nem tudom, nem szabad sürgetnem az időt.

Addig is csodálom a fiúkat, mennyire szeretik egymást...

Legnagyobb örömömre Kendemamitól kaptam egy díjat.

Még sosem kaptam blogdíjat. Ennek most nagyon örülök.

Vannak feladataim is vele. Többé-kevésbé tudom is teljesíteni őket.

1. megköszönni a díjat annak, akitől kaptam

Drága Kendemami! Ha megengeded idézlek és megmutatom itt, miért is szántad nekem a díjat.

Azért szeretném, ha ide is felkerülne, mert nagyon meghatottál.

Köszönöm, köszönöm!

A megjegyzésed legalább akkora kitüntetés, mint maga a díj!

"Vianya: A rengeteg erőért, amit benne érzek. Bátor, erős, mégis törékeny nő és ANYA."

2. logót kitenni

Ez képként megtörténik.

3. Belinkelni akitől kaptam

Ez sajnos nem megy. Egyszerűen nem tudok linkelni...

Ugyanúgy, ahogy vetítést, vagy videót feltenni. Egyelőre maradnak a képek és a bloggerbarátok úgyis tudják, hogy olvasom őket.

4. Írnom kell 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam

Hűűű, ez kemény dió.

Szerintem mindenkinek más az, ami fontos. Nehéz kiválasztani azt a hetet.

Vagy hogy a másik irányból közelítsek, nehéz hetet találni.

Mindkettő igaz.

De megpróbálom.

I. 2006. november 14-e és 2008. április 28-a között egy életre szóló, meghatározó "utazást tettünk" Gabócánkkal. Rengeteget tanultunk Tőle és az élettől, Róla, magunkról és az életről.

Igen, ez a legfontosabb. Mert mindent megváltoztatott. Más lett a fontos, más az érték, más a cél...

II. 2009. június 15-én pedig elkezdődött egy újabb - reményeink szerint életen (a mi életünkön és annál is tovább) tartó utazás. Apró(k) elindult(ak) az élet felé.

A kicsi lélek, akit úgy hiszem Gabó választott nekünk, minden nappal közelebb kerül hozzánk.

III. Sokak szerint szélsőségesen gondolkodom. (Na nem politikai értelemben!!!) Az értékrendem hasonló a gyermekekéhez: a dolgokat hajlamos vagyok feketén-fehéren látni. Sajnos gyorsan ítélkezem.

IV. A gyökereim Karcagon vannak. Minden szempontból. (Drága Mamikám sokat tompít az előző pontban említett okból kirobbanó reakcióimon...)

V. Hiszek, mert tapasztaltam.

VI. Az életem egyik nagy feladata szívből megbocsájtani. Talán egyszer... sikerül. Remélem. Tudom, hogy nekem is könnyebb lenne. Ráadásul hogy kérjek a saját dolgaim ügyében bocsánatot, ha én magam nem vagyok képes elengedni a sérelmeimet?!?!

Kemény dió...

VII. A barátok fontosak az életemben - még akkor is, ha ezt nem mindig tudom bizonyítani. (Sajnos ennek mostanában kifejezetten anyagi okai vannak. Tudom, hogy nem mentség, de mégis, mert a telefonszámlát csak ki kell fizetni, az autót pedig tankolni kell...) Figyelek rájuk még akkor is, ha ezt nem feltétlenül érzik, mert némán teszem.

5. Továbbadni 7 blogbarátnak

I. Nekem is Vörösbeggyel kell kezdenem. Teljesen biztos, hogy már ezerszer megkapta ezt, vagy egyéb díjakat, de meg is érdemli!!! A kiutat köszönhetem neki. Mert volt honnan erőt meríteni, mert volt ahol megelevenedtek a céljaim, mert hasonló értékrend szerint él, mint ami az enyém.

Tudja, az ölelés, a figyelem és szeretet varázslatát!!!

II. Búgócsiga: akinek az életébe végre beköszöntött a tavasz!!! Régen része az életemnek. Számít nekem! A legfontosabb pillanatokban mindig mellettem állt!

III. Kaptárlakó: aki az egyik legkülönösebb, legkülönlegesebb figura, akit csak ismerek. Szájbergyerek éleslátással. Nagyon nagy beszélgetések vannak talán még előttünk!

IV. Tündi: mert küzd, mert akar, mert álmodik, mert hiszem, hogy teljesülni fog a vágya. Mert Ő Rolika anyukája...

V. Nani: mert Neki már teljesült az álma, mert fél és félt, de mégis csodaként éli meg az ajándékot, amit kapott...

VI. Emma: mert Ő is tudja mi az, amikor az ember FELADATOT kap az élettől. Mert küzd, mert megküzdött a neki kirótt feladattal. Mert kreatív és lényéből sugárzik a kedvesség és gondoskodás...

VII. Noémi: Mert hat az emberekre. Mert kreatív munkája nyomán szeretet-tárgyak születnek. Mert talán érti azokat a dolgokat, amiket én csak szeretnék egyszer megérteni.

6. Be kell linkelnem őket

Ez most sem fog menni, de ha megtanulom, nem felejtem majd el a mulasztásomat!

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak arról, hogy kapták

Igyekszem!!!

Még egyszer köszönöm Kendemami!!!

Kár, hogy értelmetlen lenne újra "visszadobni" Neked!

Ma délután elmentünk Kedvesdokihoz vizsgálatra.

Ez volt az utolsó magánrendeléses vizsgálat. A 36. héten már a terhes ambulancián találkozunk és utána hetente az NST-n.

Kicsit aggódtam, mert Apró mostanában igencsak elindult lefelé...

Kifejezetten éreztem, amint a csontjaimat feszegeti.

Nem szeretném, ha korábban lenne kíváncsi ránk, mint ahogy ez biztonságos lenne...

Várjuk Őt, de féltjük is.

Legyen csak türelmes, amíg eljön az ideje a találkozásnak!!!

Szóval Kedvesdokibácsi:

1. papírok ellenőrzése - minden rendben

2. vérnyomás mérés - kicsit izgultam, így 110/70 - Doki elégedett

3. súlymérés - X (kiinduló súly)+7 kg (de ha azt a 4-et is hozzáadjuk, amit lefogytam az elején, akkor már 11!!!)

Kedvesdoki ekkor megdorgált, hogy ne vágjak erre fel ennyire, mert többnyire csak Apró kapott a súlygyarapodásból...

4. vizsgálat - ekkor megnyugtatott, hogy amíg Apró a hólyagomat használja párnának, addig ne féljek, addig még nem igyekszik kifelé.

Megbeszéltük a szülést is.

Mármint azt, hogy milyen esetben induljunk feltétlenül, kinek szóljunk és így tovább.

Igaz, ezen egyszer már "túlestünk", de akkor a magzatvíz folyt el először, így azt a 17 órás vajúdást nem szeretném mintának állítani magunk elé...

Szóval jó, hogy vázolta a lehetőségeket.

Remélem Apró jól figyelt közben...

Szóval hála Istennek minden rendben.

Csak így tovább!!!

Még minimum 4 hetet együtt!!!