A múlt miatt nem tehetünk Apróra terhet.
Ezeket a dalokat nem tagadhatjuk meg tőle mert... Csak!

Hazaérkeztünk.

Ez a legfontosabb hír most.

Délelőtt 09:15-kor indultunk neki a 360 km-nek és sok körülmény miatt végül este 19-kor érkeztünk meg. Kivagyok...

Csapongok. Láttuk Nyuszilánykát. Egyszerűen gyönyörű.

Holnap orvos, vérvétel (ha minden jól megy).

Mindjárt elalszom.

De akkor most megpróbálom összeszedni magam.

Szóval - ami kimaradt az eddigiekből:

Mielőtt elindultunk Mamikámhoz, elvittük az autónkat szerelőhöz. Nagyszervíz, olajcsere, minden finomság. Kiderült, hogy az aksink zárlatos, így azt is ki kellett cserélni.

Megvolt. Drágám megbeszélte a szerelővel, hogy nagyon nézze át a kocsit, mert hosszú útra megyünk. (Nagyon jó szerelőnk van, Párom hozzá jár 10 éve az aktuális autónkkal gyógyultatni mindig.)

Szóval szerelés megvolt, számla kifizetve. Két nap múlva (25-én) indulás.

Hazaértünk Mamikámhoz, beálltunk az udvarába, kocsi leállít, pusziosztás, majd az ötlet, hogy álljunk arrébb, hogy a vendégek és Keresztapámék könnyebben tudjanak mozdulni.

Drágám autóba be, kulcs elfordít ééééééés: semmi.

Újra próbál: SEMMI.

Lemerült az aksi. Az új, két napos akkumulátor.

Kocsi szétszed (aksi kiköltözött töltőre), aggódni kezd, hogy ez most akkor mitől lehet.

Spekuláltunk ezerrel.

Végülis elég sok fogyasztó be lett kapcsolva: fűtés, ablaktörlő (nagyon esett az eső), világítás, zene. Na jó, de ettől még 360 km-en sem illik lemerülni.

Feszültség méreget, így kiderül, van ugyan töltés, de nem elég.

Jó. De mihez kezdjünk Karácsonykor???

Aksi feltölt (két napba telt), Debrecenbe ellátogat autóval, közben reakció figyelget.

Semmi különös.

Közben elmúlt az ünnep, Drágám felhívta a szerelőt, aki megnyugtatta, hogy ezzel a töltéssel még haza kell érnünk (na jó, azért takarékoskodjunk a fogyasztókkal. Mondjuk ne hallgassunk zenét).

Az autót használtuk, kisebb úton semmi baj nem volt vele, de azért Kedvesem újratöltötte indulás előtt mindig.

Tegnap is ez történt.

Ma reggel pedig (szakadó hóesésben, hidegben, jeges úton) elindultunk hazafelé.

Ablaktörléssel spóroltunk, még jó, hogy a porhó nem tapadt úgy az ablakra...

Zenét nem hallgattunk (inkább énekeltünk - ez legalább Aprónak nagyon tetszett).

Itt meg kell jegyeznem, hogy Gabóval amikor fejlesztésekre jártunk, minden gyakorlathoz énekek voltak kapcsolva.

Ezeket énekeltük neki minden nap, amikor a feladatokat otthon gyakoroltuk.

Amikor átköltözött... Na mindegy.

Szóval azóta nem énekeltük el egyiket sem. Apró apadalát is úgy választottuk, hogy egyikre se hasonlítson.

Ma viszont, ott az autóban, szóba kerültek ezek a dalok.

Itt jön az ész, amikor legyőzi a szívet:

végiggondoltuk, hogy ha ezeket a dalocskákat mi száműzzük, akkor azzal Aprónak keserítjük meg az életét.

Nem lehet, hogy ha az óvodában, vagy az iskolában tanulja és otthon elénekli, akkor mi elforduljunk, vagy sírjunk, vagy leblokkoljunk, vagy ilyesmi.

Egyszerűen ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Ezek a dalok nem ártottak semmit.

Szép énekek, amiket lehet szeretni. Ez alapján választottuk őket anno...

Szóval a nagy elhatározást tett követte.

Egymást támogatva, előbb halkan, majd Apró táncán felbátorodva, hangosabban elénekeltük őket.

Nagyon furcsa volt. Először gombócos érzés, majd gyomoröklelős, majd könnyezős, végül kicsit felszabadulós.

Na, azért egyelőre nem ezzel fogok kelni és feküdni, de legalább már léptünk egyet.

Butaság?

Lehet. De akkor sem könnyű.

Nem akarunk viszont TABU-kat Apró életébe.

Legalábbis nem úgy, hogy mi alakítottuk így.

Szóval visszatérve az autóra:

Nem használtunk fölösleges fogyasztókat.

Már majdnem Kecskemétre értünk, amikor a benzinmutató és a motorhőfok mérő egyszer csak beadta a kulcsot. Az ablaktörlő sem törölt. Tudtuk, hogy nagy a gáz...

De most, vasárnap délután, január 3-án honnan kerítsünk szerelőt???

Még szerencse, hogy a kecskeméti rokonoknak volt ismerőse, aki oda is jött (merthogy azért hozzájuk még elértünk) és megnézte.

Kiderült, hogy egy, azaz egy kábel meglazult a 4-es út kátyúitól és a generátor nem töltött. Illetve ha volt érintkezés akkor igen, ha nem, akkor nem.

Köszi!!!

De végül megoldódott a probléma, még ebédet is kaptunk, így 3-kor indultunk tovább.

Nem haza jöttünk először, hanem a TESCO-ba (ez most nem a reklám helye tényleg) mert még Maminál vettem 5 pár lányka zoknit és meg akartam köttetni a szokásos frissen szült anyáknak járó (mármint tőlem ez jár) zoknicsokrot.

Ez úgy néz ki, hogy virág helyett, a száránál összekötött zokni van a csokorba téve és olyan zöldek, amik nem hullanak. Semmi pollen, semmi allergizáló, így az újszülött osztályra is beengedik az anyukáknak.

Van aki szétszedi és akkor használni is tudja a zoknikat, van aki elteszi úgy, ahogy kapta...

Na, mindegy. Nyúl sem kapta még meg a csokrát, mivel nem voltunk itthon, de I sem, mert őket még nem is láttam babától külön.

Így a hozott zoknikkal beugrottam a még nyitva lévő virágoshoz, aki először nagyot nézett, majd Nyuszinak lányos (rózsaszínes kerek), míg I-nek fiús (kékes és hosszúkás) csokrot kötött. Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy a szomszéd fotóüzletben le is fényképeztette a kész műveket. Hiába, híresek lettünk, na!

Szóval így esett az eset, hogy későn értünk haza, de legalább annyira fáradtan.

Holnap megyek dokihoz beutalókért, majd vérvételre és még I-hez is be akarok ugrani, ha nem zavarom, legalább a csokrot beadni neki.

Azért merem ezt így most leírni, mert Ő most biztosan nem olvas, mivel még a kórházban vannak...

Még este átfutottunk Nyúlékhoz, Ő már megkapta a csokrot, kicsit lenyúúúúúltam a kiscsajt. Olyan jó volt!!!

Picike még. Igen, ma 1 hetes.

Nagyon szép!

Most pedig elteszem magunkat holnapra, mert leragad a szemem.

Jó éjt!!!

telefonált I barátnőm párja, hogy ma este megszületett a kisfiuk!!!

Hatalmas baba, talán nem haragszanak meg, ha leírom: 58 cm és 4520g.

I egy kifejezetten vékony, törékeny testalkatú nőci, mindig is csodáltam, hogy maradhatott ilyen vékony 4 lánya megszülése után.

Most pedig a lányok után megérkezett a Kisherceg...

Picurkának nem éppen nevezhető legényke.

Csak azt kívánom, hogy legyen mindig egészséges, boldog és kiegyensúlyozott.

Lelje örömét a családjában és az életében!

Sok tejcsit neki, átaludt éjszakákat a családnak!!!

Üdv a Földön kicsi M!!!

Szuszogi...

Nagyon vártuk már a barátainkat, hogy megérkezzenek hozzánk majdnem 3 hónapos babájukkal.

Az volt a terv, hogy szép kis fotók készülnek a Hercegnőről. Rengeteget készülődtünk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a "munkához".

Amikor megérkeztek, Drágám nagyon boldogan hozta be a házba a babahordozót, a Kiscsaj pedig vidáman ébredt az út után.

Jó pár fénykép el is készült, nagyon aranyos rajtuk.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal (szopi, pelus csere, alvás, átöltözés, vidítgatás) kb. 4 óráig folyt a "munka". Azért nevezem így a fotózást, mert végül igen elfáradt a baba. Hát igen, nem könnyű a topmodellek élete!!!

De valami csoda volt, hogy itt voltak.

Ráadásul a Kicsi lány éppen az én karjaimban aludt el. Hihetetlen jó élmény volt.

Újra babát ölelni. Érezni, ahogy szuszog...

Apró is kíváncsi volt, ki van a kezemben. Óvatosan "tapogatózott". Mondtam is a babának, ha valaki hátba rúgja, az nem én vagyok és bocsi...

Szóval összességében nagyon jó napunk volt.

De holnap már indulunk is haza.

Olyan telhetetlen vagyok. 25-e óta itt vagyunk, élvezzük Mamikám kényeztetését és méééééég akarok!

Bár otthon Kisnyúl vár minket, jó lesz találkozni vele.

Végülis igazán mindegy. Ha menni kell, hát menni kell.

Boldogság lesz újra találkozni.

Ha az év olyan lesz, mint az első napja, akkor általunk szeretett emberek vesznek majd körül minket. Szép kilátások! :)

időben keltünk, mert 10 órakor kezdődött az idei év első Istentisztelete. Na nem vagyunk hősök!!! Fél kettőkor már le is feküdtünk az éjjel, így nem volt nagy fegyvertény felébredni.

Szerencsétlen kutyák nehezen viselték az éjszakát, csak akkor nyugodtak meg egy kicsit, mikor elkezdett zuhogni az eső, és elcsitultak a durrogások.

Mi jót kártyáztunk, de közös megegyezéssel időben lefeküdtünk.

Szóval reggel összekészülődtünk, majd (tőlem szokatlan módon) IDŐBEN elindultunk a még mindig zuhogó esőben.

Az Istentisztelet fantasztikus volt, nemhiába választottuk Tibort annak idején, hogy Gabót megkeresztelje és minket összeadjon...

Teljesen feldobódva jöttünk haza (ami szintén nem meglepő tekintve, hogy a Lelkészünk kitörő örömmel fogadott minket).

Itthon jót ebédeltünk, majd lefeküdtem pihenni (igen, nekem most ez is jár... be kell valljam, lomhább vagyok, mint megszoktam).

Drágám mellém bújt, ezzel el is döntve a kérdést, hogy fogok-e tudni aludni.

(Na neeeem! Ne tessék semmi olyanra gondolni. Most. Merthogy: ) Szerelmem megölelt - persze pocakfronton - amivel felbátorította Aprót a "rendetlenkedésre".

Apa simít, Apró dobbant, Apa kuncog, ujjakkal pötyög, Apró belső szerveket átrendez, Apa örül, kuncog és simít. Apró kéz alá helyezkedik, Apa boldog, szeretget, Apró ezt kihasznál... és így tovább.

Na - kérdem én - hogy aludjon így a gyermek anyja???

De aztán Apa megkegyelmezett és így mégiscsak pihentünk egy órácskát.

Ébredés után újra készülődés és rokonlátogatás, ahonnan este fél nyolckor jöttünk csak haza.

Szeretjük őket. Jó emberek.

Itthon újabb kártyacsata, közben elkezdődött a legkedvesebb filmem: Forrest Gump!!!

A család vigyorogva nyugtázta, hogy kívülről tudom a szövegét, mégis iszom minden szavát.

Mit szépítsem? Szerintem ez a film az egyik legtökéletesebb a Világon.

Minden alkalommal, amikor megnézem (32-ig számoltam, aztán már nem. Ebben volt franciául, szlovákul tv-ben látott is...) mindig találok benne valami újat.

Na, nem dicsérgetem tovább.

Megyek, leteszem Aprót aludni.

Holnap jönnek Debrecenből a barátaink és szeretném kipihenni magam.

Jó éjt!!!