Valahogy mindig is csodáltam a fákat.

Tekintélyt parancsolóan állnak a helyükön, az időtlenség hamis illúzióját keltve.

Az idős, vastag fatörzsek azt hitetik el, hogy örökké ugyanott lesznek.

Tudjuk, hogy nem így van, hogy meghatározott az ő idejük is, mégis szeretjük azt hinni, hogy őrzőink lesznek, míg világ a világ.

Büszkék, nem mutatják, ha gyökereiket megtámadta valami kártevő.

Erősek így a belsejükben rágó kitartó vészt sem vesszük észre.

Egyszerre csak egy-egy ág csupaszodik el, jelezve, hogy nehéz küzdelmek folynak a mélyben.

Időnként egy fakopáncs tér be lakmározni, gyógyítva a fa baját, de a segítség csak időleges, hiszen ahol egy szú helyet talált, hamarosan több is feltűnik.

A fák mozdulatlanságát csak a szél győzheti le, megmozgatva a hatalmas koronát. A gyengébbek, ha már nincs erejük kapaszkodni, bizony megadják magukat a viharban.

A fák megbocsátóak. Csendben őrzik a kérgükbe vésett kezdőbetűket és jeleket...

Bölcsek. Ugyan mindent végig élnek a környezetükkel együtt, mégsem fordulnak sosem szélirányba, hanem stabilan, a következményeket vállalva kitartanak az álláspontjuk mellett.

Árnyékot adnak, helyet egy hintának, fészkeket karolnak ágaikkal, otthont adva madaraknak. Odvaikban mókusok laknak, törzsükre gomba és borostyán kapaszkodik.

Minden tavasszal felveszik ünneplő ruhájukat és boldogan járják násztáncukat, ölelkezve méhekkel, a széllel, hogy éretten, méltóságteljesen köszönthessék a nyarat, majd bohókás megadással hajoljanak meg az ősz előtt.

Télen aztán kifáradva paplan alá bújnak és kipihenik magukat az új tavasz reményével ágaik mélyén rügyeket dajkálva.

Tisztelem a fákat.

Magasra törnek optimistán. Teljes hittel, hogy összeköthetik a földet az éggel.

A mélyből táplálkoznak, erősen és kitartóan nyújtózva a végtelen felé.

Amikor pedig túl magasra érve villám lobbantja el törtető reményeiket, méltóságteljesen - fénnyel övezetten semmisítve meg a múlt akaratát, hogy a hamvakból ismét új hajtás indulhasson felfelé teljes hittel.

A fák zárkózottan megpróbálják elrejteni ha a gyökereiket valami megtámadta, ha belsejüket mélyen rágja a belőlük táplálkozó.

Amikor kiderül, sokszor már csak letört ág, vagy kidőlt törzs mutatja a kitartás háta mögött bújó küzdelmet.

A fák erősek. A fák jelentik a dacot, hiszen bármi kapaszkodik is rájuk, segítenek nekünk lélegezni.

Meleget adnak télen, bútort a kényelemhez, papírt a jövőnek - teleírva a múltról.

Szeretnék egyszer fát ültetni.

Csak az a baj, hogy félek, annyira kötődnék hozzá, hogy nem tudnék elköltözni a közeléből.

Fát ültetni felelősség.

Fát ültetni a jövő hite - maga a bizonyosság.