Zádi ma 9 hónapos.

Gondolhatnám, hogy éppen annyi időt töltött már idekint a nagyvilágban, mint velem összezárva a pocakom lakójaként.

De ez így nem lenne igaz. Mivel az én méhem 38 hét és 5 napra van kalibrálva, ráadásul Zümikém élete első pár napját nem pocaklakóként, hanem lombiklapulóként töltötte úgy gondoltam, kiszámolom pontosan hogy is állunk.

Nos, Picikém éppen 255 napig volt a méhem kincse, viszont már 274 napja simogatható, ölelhető állapotban öregszik erősen.

A 9. hónapfordulót "érdekesen" gondolta Drágám megünnepelni...

Hajnali 5-kor egyszerűen leugrott az ágyunkról.

Arccal fékezett, hasra érkezett.

Nagy dübbenés, sírás, bennünk meghűlt a vér.

Felugrottunk.

Már eddig is voltak mutatványai, volt, hogy a lábánál fogva kaptam el, hogy le ne essen, de mindig tudtam rá vigyázni még álmomban is.

Most el nem tudom képzelni hogy történhetett...

Mindenesetre szerencsére csak megijedt, semmije nem fájt.

Ilyenkor az agyam elődobja a vészforgatókönyvet.

Mit is kell figyelni?

- Volt-e eszméletvesztés (azonnal felsírt-e a baba)? IGEN felsírt, NEM, nem vesztette el az eszméletét

- Megnyugtatható volt-e a sírásakor? IGEN, még egy percig sem tartott a sírás, hamar megnyugodott. Szopizott és visszaaludt - mondjuk közben belénk kapaszkodott...

- Nem aluszékony-e a következő pár órában? (Agyrázkódást jelenthet.) Nem volt aluszékony egyáltalán.

- Nem szédül-e... NEM SZÉDÜLT SZERENCSÉRE.

- Nem hány-e. NEM, NEM HÁNYT.

Szóval az itthoni paramami kivizsgálás megtörtént, a pici rendben van. De azért jól megijesztett minket.

2001. óta minden évben Nyúllal együtt készítjük el az adventi koszorút. Idén sajnos erre nem volt lehetőség, mert a 4 piciből 3 beteg, így nem ültünk össze. Mindenki otthon, önállóan dolgozott.

De azért ez jó móka.

Idén gondolkodtam, hogy készet kellene vennünk, de utólag örülök, hogy mégis nekiláttam.

Jó érzés, hogy vannak hagyományaink. Családi hagyományok...