hogy Gabóval átélt pocakosságom idején nem vezettem naplót.

Jó lenne tudni, mit gondoltam akkor, amikor már csak alig több, mint 24 óra jutott nekünk együtt, "egy testben két lélek" állapotban.

4 évvel ezelőtt, még teljes nyugalomban készültem arra, hogy másnap Vikivel találkozom a kedvenc kávézónkban. Még meg is jegyezte, hogy nem félek, hogy bármikor elmehet a magzatvizem?

Nem féltem.

Akkor még nem.

Élveztem mindkét várandósságom. Még a rókafalka közelbe költözése ellenére is.

Nem tudom megadatik-e még ez nekem, de imádkozom érte.

Nagyképűség nélkül igyekszem kijelenteni, hogy sokat tanultam azalatt az eltelt majdnem 4 év alatt.

Az életről, a kapcsolatokról, a kitartásról, az értékekről, az érintésről, a gondoskodásról, a holnapról.

Mégis úgy érzem, semmit sem tudok.

Bár leírtam volna akkor folyamatában mi történik velünk!

Sajnos csak a naptárak lapjaira feljegyzett előre egyeztetett orvos látogatások és fejlesztések időpontjai néznek rám a múltból és az orvosi leletek időrendbe kötelezve a mappába lefűzve.

Nem ezekre kellene emlékeznem.

Rengeteg emléket őrzünk, lényegében Gabó minden lélegzete belénk égett, még sincs nyoma a mindennapjainknak.

2006-ban, ezen az estén még ugyanúgy énekeltünk neki pocakdalt, ugyanúgy szeretgettük és az apás-tornára készültünk, amire végül nem jutottunk el.

4 évvel ezelőtt már szülők voltunk.

Milyen sok fázisa lehet a szülőségnek?!?!?!?!

És még mennyi lesz, ha megérjük?!?!?!?!

Más első gyermekével várandós pocakosnak lenni, mint első gyermekét dajkálónak. Elveszített gyermek szülője megint mást él (hal) át, aztán egy új reménnyel "stand by" szülőként újra másmilyen állapotba kerül.

Másodszor első gyermekes pocakkal retteg, megszületettel el sem hiszi...

Amikor pedig másodikelső fejlődésben átlépi nagytesóját és néz, ül, áll, mászik, eszik, lélegzik... KACAG!!!

Készülünk a következő temetőben töltött szülinapra.

Bár soha, senki ne tudná meg mi ez!!!