A barát valami különös, különleges lény...

A barát önmagáért kerül közel és marad is ott.

Mamikámnak 60 éves barátsága, 40 éves barátsága is van. Összejárós, egymásért kiállós, segítős, szerenivalós barátsága.

Csodálom érte.

Párommal közös felnőtt életünk hozott az életünkbe nagyon jó embereket. Némelyikük barátunk lett.

Gabótól is kaptunk emberkincseket.

Van nélkülözhetetlen szív most még messze, de már nem kell sokat várni, hogy hazajöjjön.

Van, akiért aggódom, és minden szeretetemmel koncentrálok (imádkozom is érte, csak meg ne tudja ), hogy erős és bátor legyen és talpra álljon...

Van rokon lélek ismerős bogarakkal, akinek nem kell magyarázkodnom, aki fél szavakkal is ért, aki lélekben Gabó ágya mellett és Zádit várva a szülőszobában is velem/velünk volt.

Van Gabó barátja Zádit meghódító ágyát nyálazásra átengedő...

Vannak magunkhoz láncolt kincsek, Zádi keresztszülei, akiket a jövőnkbe építettünk, akiket nem is kellett építeni, maguktól épültek, akiket szeretünk és akik szeretnek minket, akik minden bizalmunkat élvezik, akik a pokolban szegődtek mellénk, akiknek soha, egyetlen könnyet sem kell megmagyarázni, akik ugyanúgy könnyeznek olyankor, akik... akik... nem elmondható...

Vannak, akikkel nem beszélünk sűrűn, de ott tudjuk folytatni mindig, ahol korábban abbahagytuk, akik kacagnak a telefonban - velünk.

Vannak, akikkel soha nem találkoztunk, de számon tartanak minket. Akik idetaláltak valahogy és értik...

Az ismeretlen ismerősök, akikről Zádi majd tudni fog. Akik bepillantást engednek az életükbe egy-egy rövidke levéllel, képekkel, könyvvel, rövidfilmmel, imakéréssel, akiknek azért vagyok hálás, mert vannak, mert jönnek, mert itt is találkozunk.

Ha ezt végig gondolom, a világ, amire időnként haragszom nem is olyan vészes.

A Jóisten tudja kiket kell az utunkba sodorjon.

Hálás vagyok értetek.

Bizalmat kapok és ez hihetetlen nagy kincs.

Köszönöm!