Égig érő tölgyfa volt, kidőlt a viharban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban.
Benövi a zöld moha, gomba terem rajta. Belé bogár költözik, alája meg hangya. Belé bogár költözik, alája meg hangya.
Égig érő tölgyfa volt, kidőlt a viharban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban. Harkály vési, szú eszi, fekszik az avarban.
Benövi a zöld moha, gomba terem rajta. Belé bogár költözik, alája meg hangya. Belé bogár költözik, alája meg hangya.
S eltűnik a fű között, mintha nem lett volna, de majd újra égig ér, ha mesélek róla. De majd újra égig ér, ha mesélek róla.
De majd újra égig ér, ha mesélek róla.
Gryllus Vilmos : Kidőlt fa
2010.09.25. 23:37Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr86490645
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dt 2010.09.26. 22:15:32
Pilinszky János:
Egyenes labirintus
Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
