Aki ma nem találkozott, beszélt velem, az szerencsésnek érezheti magát.

De tényleg.

Reggel kezdődött. Nagyon-nagyon korán. Fél 6-kor csapott le nálunk a vihar. Éppen azon gondolkoztam, hogy visszacsempészem Zádit a saját ágyába, hogy kicsit fekhessek kényelmesen is, nem csak kiflibe kanyarodva körülötte, amikor erős szél kerekedett és egyértelműen mutatta, hogy égzengés közeledik.

Paramami biztonságosabbnak érzi a saját takarója védelmét porontyának, így az átköltöztetés projekt lefújásra ítéltetett.

Hirtelen nappali világosság lett percek alatt és dörgés rázta meg a hajnalt. Felkeltem, hogy minden árammal működő bigyónkat kihúzzak, ezt még éppen idejében sikerült is férjem segítségével kiviteleznem, mielőtt hangos pukkanással elektromos kisülés követett egy villámot éppen a fejünk felett.

Természetesen Zádi felébredt és mivel nem a nagyban mellette szuszogó, hanem hangyaként futkosó őseit pillantotta meg, úgy döntött, hogy reggel van, hiába próbáltam háromnegyed órán keresztül győzködni az ellenkezőjéről.

Ennek következtében ő nyűgös lett én pedig sárkány a kialvatlanságtól.

Egész délelőtt nyűglődött, semmi sem volt jó neki, cicin akart nyugodni, nekem pedig falatonként kellett felugrálnom hozzá a reggelitől, mert semmi nem tetszett a fiatalúrnak.

A kialvatlanság, az éhség és alighanem megfelelő mennyiségű harapóhormon hatására pedig házisárkányosodásom indult meg teljes gőzzel. (Szerintem még mindig túl nagy a gyógyszeradagom pajzsmirigyre - ez mentségem lehetne.)

Olyan szinten lettem feszült, hogy magam is meglepődtem rajta.

Nem volt jó érzés.

Délutánra kicsit javult a helyzet, drágámmal még Zádi névnapi ajándék beszerzésre is eljutottunk.

Hűűű, nem kezdeném előröl a mai napot... De... szerintem... - öööööö....- a... férjem sem...