Könnyedebb téma

 2010.07.30. 23:36

Ma nem tudtam folytatni a nyaralási beszámolót.

Zádikám úgy döntött, hogy hajnali 3 és 4 között szórakoztat bennünket.

Ez valamiért nekünk nem volt annyira derűs, mint ő szerette volna...

Ennek köszönhetően apja fáradtan dolgozott, én pedig délután szó szerint kidőltem.

De azért valamire mégiscsak jutottam ma.

Nem tudom, hogy írtam-e már, de gyermekkoromban több orosz család is lakott mellettünk.

Tőlük megtanult anyukám többféle ételt is főzni.

Ezek között volt a Syrniki is.

Ez egy túrós étel, amit eddig hanyagolnom kellett. (Igen, megint a túúúró. )

Ma viszont végre megint ehettem.

Leírom a receptet, hátha valakinek lenne kedve kipróbálni.

Tehát:

hozzávalók:

- 250 g túró

- 1 db tojás

-0,5 cs sütőpor

- 1 cs vaníliás cukor

- csipet só

- liszt

a mártogatáshoz:

- tejföl

- ízlés szerint cukor

A túrót kikeverem tojással, teszek bele egy csipet sót, a sütőport és a vaníliás cukrot. Ezután annyi lisztet adagolok hozzá, hogy jól formázható legyen, ne ragadjon.

Vigyázat, ha túl sok liszt kerül bele, az egész étel jellegét veszíti!

A masszából kis fasírt formákat készítek és lisztbe forgatom őket. Forró olajban kisütöm és cukros tejfölbe mártogatva azonnal fogyasztható.

Mi vacsorának szoktuk otthon enni, de ma például desszertként tálaltam.

Volt egy ismerősöm, aki sósan kedvelte inkább, nem cukrozta, én bevallom úgy nem kóstoltam.

Ha egyszerűen akarom magyarázni, mit is készítek, általában a kölcsönzött "sült túrógombóc" néven emlegetem.

Én nagyon szeretem. Most pedig, hogy van laktózmentes túró, végre ehetek is belőle.

Lassan arra kell majd figyelnem, hogy ne vigyem túlzásba a tejfehérje bevitelt.

Figyelmeztettek a kórházban, hogy a babák az anyatejben megkapják az anyák által megivott tejcukrot és tejfehérjét, így azt ajánlották, hogy ne együnk/igyunk napi 3 dl tejnek megfelelő tejterméknél többet. Na igen, ki tudja ezt kiszámítni?!?!?

Bár azt azért érzem, hogy a tegnapi/mai bevitelem jelentősen megugrott.

Tegnap reggel tejeskávét ittam (nagyjából 1 dl tejet tettem bele), délelőtt megettem egy túrórudit, majd 3 túrós palacsintát.

Ma reggel megint a szokásos tejeskávé (koffeinmentes természetesen) és utána délben a syrniki.

Délután már nem mertem túrórudit enni. Majd holnap...

Ja, azt nem írtam, hogy tegnap a palacsintához bekevertem a túrót bourbon vaníliás cukorral és porcukorral (mind a 180g-ot, ami a dobozban volt), de ugyebár nem mertem megenni mindet egy nap, így ma a fennmaradó részt kevertem tovább.

Az eredeti receptben nem lenne cukor, de a túróban már benne volt és nem bántam. Úgy döntöttem, max a tejfölbe nem teszek már cukrot, vagy kevesebbet, ha úgy adódik. De nem adódott úgy... Nem lett rossz így sem. Nasisabb.

Szóval most szépen felelevenítem a recepteket, amikhez túró kellett és sorban beiktatom az étrendembe (tudom, módjával).

Mindenesetre nagyon élvezem.

Ha valaki kedvet kapott, jó étvágyat kívánok hozzá!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr346491049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása