Korán keltünk reggel, hogy mindent el tudjunk intézni a kánikula előtt, de így is délben estünk haza.
Az egyetlen vigaszunk az volt, hogy a ház megközelítőleg hűvös maradt.
Zádus nehezen viseli a forróságot.
Sokszor szopizik (ettől én nyugodtabb vagyok, hogy nem fog kiszáradni) emiatt megint olyan érzés, mintha éppen most lövellt volna be a tejem.
Tulajdonképpen tejben fürdetem a gyermekem, mert szopizásnál annyira spriccel, hogy Zádi nem bírja nyelni, elengedi és konkrétan fürdik...
De ez így van jól.
Beszereztem az utazáshoz szükséges gyógyszereket (nem, nem írom le hánysokezret hagytam a gyógyszertárban).
Voltam bankban, bevásárolni és még a férjemnek is tudtam ebédet és hideg innivalót vinni a munkahelyére.
Fárasztó, forró napunk volt.
Az egyik gyógyszertárban felismert egy gyógyszerész a tegnapi riportból és elmesélte a saját elképesztő történetét.
Konklúzió:
ha alkalmatlan ember ül egy hivatalban, rengeteg embernek megkeserítheti az életét.
Alkalmatlanok márpedig vannak...
Csak a példa kedvéért belegondoltam, hogy ha mondjuk Józsi, Zádi keresztapja a mentőknél ilyen minősíthetetlenül végezné a munkáját, mi lenne...
Vagy a nagymamám. Ha így könyvelne. (Alighanem már régen börtönben ülne, a cégek, ahol pedig dolgozott már jegyezve sem lennének...)
De ezt most abbahagyom, fölösleges ragozni.
Az élet szép, és jó meleg.
Zádi gyakorolja a kúszást rendületlenül, ma már két ütemnyit mászott is.
(A feje véletlenül fent volt és ellentétes végtagját emelgetve haladt kicsit. Nem ismételt azóta...)
MINDENNEK ELJÖN AZ IDEJE!!!