Korán keltünk reggel, hogy mindent el tudjunk intézni a kánikula előtt, de így is délben estünk haza.

Az egyetlen vigaszunk az volt, hogy a ház megközelítőleg hűvös maradt.

Zádus nehezen viseli a forróságot.

Sokszor szopizik (ettől én nyugodtabb vagyok, hogy nem fog kiszáradni) emiatt megint olyan érzés, mintha éppen most lövellt volna be a tejem.

Tulajdonképpen tejben fürdetem a gyermekem, mert szopizásnál annyira spriccel, hogy Zádi nem bírja nyelni, elengedi és konkrétan fürdik...

De ez így van jól.

Beszereztem az utazáshoz szükséges gyógyszereket (nem, nem írom le hánysokezret hagytam a gyógyszertárban).

Voltam bankban, bevásárolni és még a férjemnek is tudtam ebédet és hideg innivalót vinni a munkahelyére.

Fárasztó, forró napunk volt.

Az egyik gyógyszertárban felismert egy gyógyszerész a tegnapi riportból és elmesélte a saját elképesztő történetét.

Konklúzió:

ha alkalmatlan ember ül egy hivatalban, rengeteg embernek megkeserítheti az életét.

Alkalmatlanok márpedig vannak...

Csak a példa kedvéért belegondoltam, hogy ha mondjuk Józsi, Zádi keresztapja a mentőknél ilyen minősíthetetlenül végezné a munkáját, mi lenne...

Vagy a nagymamám. Ha így könyvelne. (Alighanem már régen börtönben ülne, a cégek, ahol pedig dolgozott már jegyezve sem lennének...)

De ezt most abbahagyom, fölösleges ragozni.

Az élet szép, és jó meleg.

Zádi gyakorolja a kúszást rendületlenül, ma már két ütemnyit mászott is.

(A feje véletlenül fent volt és ellentétes végtagját emelgetve haladt kicsit. Nem ismételt azóta...)

MINDENNEK ELJÖN AZ IDEJE!!!