Nos, boldog gyermeknapot minden illetékesnek!!!

Húúú szégyellem magam, amiért leendő Keresztlányunknak nem küldtem sms-t, hogy megköszöntsem, de valahogy ez az ünnep számomra teljesen kiesett.

Már gyerekként sem értettem igazán.

Ez egyértelműen nem ajándékozós alkalom volt nálunk.

Élményes nap.

Volt munkahelyi gyereknap, szervezett és egyebek, de igazán sosem éltem meg valami nagy dolognak ezt az egészet.

Ez egyértelműen az én bibim, nem máson múlt, de valahogy olyan ráadás/fölösleges/érthetetlen alkalom volt nekem mindig.

Most, hogy majd Zádi kényeztetjük mééééég jobban, talán megváltozik ez az érzés bennem.

De egyelőre annak rendje és módja szerint el... is... felejtettem...

Bocsika!!!

---   o   ---

Viszont nagyon értékes és érdekes napunk volt.

Szegény Párom hajnalban ért haza, 3 órakor tudott csak lefeküdni.

Reggel - úgy terveztük, hogy 8-kor ébresztem - fél 8-kor felkelt Zádi hangjára.

(Azért nem vittem ki a szobából a picit, mert Apa nem örült, amikor a múltkor kiosontunk korán, hogy tovább tudjon aludni. Kifejezetten megkért, hogy maradjunk, mert ő a fia hangjára akar kelni. Szóval nem vagyok szadista, hogy alvásmegvonással büntessem életem párját, hanem csak az ő kérését teljesítem.)

Tehát keltünk, öltöztünk, öltöztettünk és indultunk Istentiszteletre.

Vittük magunkkal Szivárványgyermeket is.

Érkezés után B azonnal tájékoztatta Zolit, a lelkészünket, hogy azt szeretné, hogy őt is keresztelje meg Zádival.

Ebben meg is egyeztek, de Zoli még kért egy lehetőséget B-től, hogy beszélgethessenek.

Meg is hívtuk magunkhoz jövő szombatra, hogy mégis otthonos környezetben legyen (biztonságérzettel) a mi Szivárványgyermekünk.

Istentisztelet után a Páromnak dolgozni kellett menni, de mi is bent maradtunk a városban, hogy megvárjuk őt.

Sétára indultunk B-val.

Valahogy úgy alakult, hogy csomó-csomó élményt gyűjtöttünk be. Ő is, én is.

Vettünk jégkását - szivárvány minden színében ugyan nem volt, de csíkosat kért. Alul piros, középen sárga és legfelül zöld színűt.

Nagyon büszke volt rá, milyen szép.

Ezután elsétáltunk szökőkutakat nézni - itt megjegyezném, hogy nem értettem, Zádi miért fészkelődik annyit a babakocsiban.

Sehogy sem találta a helyét.

Később jöttem csak rá, hogy hallotta a vízcsobogást és fürdeni akart... Búvármókus...

Tehát szökőkutaztunk, ezután lesétáltunk a legújabb bevásárló központba (NEM VÁSÁROLNI!!!) és ott kipróbálta az üveg falú liftet, ami a mélygarázsba is leviszi a látogatót.

Ezt később B "autósliftnek" nevezte, amikor a férjemnek mesélte a nap történésit...

Mozgólépcsőzni is akart, de ennek 2 akadálya is akadt.

Az egyik, hogy babakocsival ez nehézkes lenne, a másik pedig, hogy én bizony a mozgólépcsőtől félek.

Soha, semmi bajom nem esett még rajta, csak a cipőm talpát csípte be egyszer, de az sem volt vészes. Szóval nem tudom miért, de mégis félek. Folyton lepereg a szemem előtt, hogyan fogok lezuhanni róla, megbotlani, vagy a lábamat becsípve megpróbálni kiszabadulni.

Azt még gyakorló óvodapedagógusként eldöntöttem (hol volt akkor még a saját baba!?!), hogy semmilyen félelmemet nem ragasztom rá a rám bízott gyermekekre.

Mert egyszerűen ehhez nincs jogom.

Így tehát megpróbáltam megtalálni B-nak a megoldást. Miután kipróbáltuk együtt a liftet, megkérdeztem, hogy szerinte tudná-e egyedül használni.

Igenlő válasz után, javasoltam, hogy menjen fel egyedül a szabadtéri mozgólépcsőn, majd részletesen elmagyaráztam, hogyan szálljon be a liftbe, melyik gombot nyomja meg és pedig a lift ajtóban fogom őt várni.

Ez (részben) így is történt.

Mi Zádival a földszinten vártunk, amíg B felmegy a mozgólépcsőn hatalmas mosollyal az arcán. Ezután beszállt a liftbe, de nem a 0. szint gombját nyomta meg, hanem a -1-et, így a mélygarázsban kötött ki. Már éppen mentem volna utána, amikor látom (még szerencse, hogy üvegfalú a lift), hogy már jön is vissza, de nem hozzánk, hanem újra az emeletre!

Ott aztán kiszállt és mosolyogva elindult a mozgólépcsőn LEFELÉ szembe a többiekkel.

Próbáltam megállítani, hogy ne jöjjön le, de csak nézett...

Így aztán (még szerencse, hogy éppen találkoztam ismerősökkel, Zádi lent maradt a babakocsiban szunyókálva, az ismerősök tologatták addig, én pedig felmentem a mozgólépcsőn B-ért és együtt lelifteztünk.

Ő nagy vigyorok közepette vette tudomásul a "helyzetmentő" akciót.

A liftes/mozgólépcsős kaland után még ugrálóvárazott egyet, még szökőkutaztunk, körhintázott, jótékonysági pecázott a Lions klub sátránál, beszerzett egy-egy ajándék játékrepülőt magának és a testvéreinek, majd hazajöttünk.

Nem volt semmi probléma, nagyon jól éreztük magunkat.

A mai nap gyorsan elszaladt.