Nagy nap volt a mai.
Eddig is tudtuk, ha jó kedve volt Picikénknek, tudatta, ha fájt valamije, vagy nem érezte jól magát.
Ma viszont nagyot léptünk előre - kettőt is!!!
Először Apujával játszott nagyot. Nézegették egymást, "beszélgettek".
Nem tudom melyikük kezdte, de tény, hogy egyikük a másik után mondta ugyanazokat a hangokat.
Előbb talán Zádor mondott egy "eö"-t, majd az Apja utána. Apa ezen fellelkesülve "e e"-ket mondott, amit Zádi utánozott.
Voltak aztán "á á"-k és újabb "eö"-k is.
Aranyosak voltak.
Nem is tudom melyikük örült jobban a játéknak.
Később, már a délután vége felé kis ideig Nagymama vigyázott rá, amíg én megpróbáltam felkészülni az éjszakára és aludtam egy órát.
Amikor felkeltem - tudván, hogy mindjárt szopiidő lesz - ébren találtam Kisfiamat, amint Nagymamáját szórakoztatja.
Odaléptem hozzájuk (éppen a másik irányba nézett) és megszólítottam. Köszöntem, de nem értem hozzá.
Felém fordult, rám nézett, mosolygott, "repkedett" a kezeivel. Egyértelműen jelezte, hogy örül nekem.
Elolvadtam.
Ma volt először, hogy egyértelműen örült nekem.
Végleg elvesztem. Imádom.