alig vonszolom magam...
Pedig ma végre (?) írni akartam a védőnőről.
Merthogy hétfőn ugyebár vártuk és nem jött.
Még a kórházból hívtam fel egy hete, hogy a hétvége folyamán haza tudunk menni, így hétfőn jöhet is, a gyermekorvos is akkor jön. Ebben megegyeztünk.
Ehhez képest hétfőn nyoma sem volt. Nem telefonált, nem adott életjelet.
Kedden aztán délután felhívott. Semmi magyarázat, csak közölte, hogy MOST tudna jönni, vagy másnap (szerdán) délután.
Mondtam, hogy akkor jöjjön szerdán. Megbeszéltük az órát, majd elköszöntünk.
Így legalább volt időm átgondolni a dolgokat.
Merthogy elhatározásra jutottam.
Megpróbálok teljesen együttműködő lenni, hiszen Zádornak az az érdeke, hogy mi valahogy szót értsünk végre.
Ilyen hozzáállással vártam aztán szerdán őt, a védőnőt.
Meg is érkezett a megbeszélt időpontban. Zádor éppen aludt, Apósom nyitott ajtót, én is kimentem az előszobába elé.
Köszöntem, megmutattam, hol tud kezet mosni (a gyermekorvos is ezzel szokta kezdeni - bár most hétfőn még le is fertőtlenítette a kezét), majd mondtam, hogy bent várjuk a kicsivel.
Apósom a konyhába szaladt, én pedig elképedve vettem tudomásul, hogy a védőnő csak simán jön a szobába, nagyívben elkerülve a fürdőszobát. Azt megkérdezte, hogy nem baj-e, ha bejön cipővel, majd becsattogott és leült.
Nem baj, - gondoltam - azért a babához ne nyúljon így hozzá.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a családunk minden tagja - nagyszülőket is beleértve!!! - kezet mos, mielőtt Zádorhoz hozzányúlna.
Előre kikészítettem az ápolási zárójelentést, amiről a kórházban azt mondták, kérni fogja a védőnő.
Csak később jutott eszembe, hogy még Gabóé is nálam van, azt sem vitte el.
No mindegy.
Látványosan kitettem az asztalra a végig orvosi papíroknak használt zöld mappára, hogy ha magától nem is jutna eszébe, így el tudja vinni.
Nos leült, nézegette a Picit. Kikérdezett a szülésről, a kórházról, a babáról.
Megkérdezte van-e elég tejcsink, milyen szokásai vannak a Mininek, meg ilyeneket.
Szépen válaszolgattam.
Rá akartam térni arra, hogy mondja el, milyen látogatási szokások vannak az újszülötteknél, de csak annyi választ kaptam, hogy "...hát eleinte hetente, aztán majd beáll havonta. Jövő héten csütörtökre számolom."
Aztán indulás előtt Zádor megéhezett.
Tisztába tettem, majd szopizott egyet. Mikor böfiztetni szerettem volna, nem találtam hirtelen a textilpelust, amit a vállamra akartam tenni.
Ő észrevette és odaadta...
Majd meglátta Apró fekhelyét és összetapizva, agyonnyomkodva megkérdezte, hogy szopipárna-e.
Namármost:
én tényleg elhatároztam, hogy mégiscsak jóban kellene lennünk.
De kérdem én: ha ő mindent összefogdosva a határozott kérés ellenére nem kezet mosva össze-vissza tapizza a baba ágyneműjét - ne legyek ideges???
Amint elment, mindent lehúztam és elvittem kimosni.
Igen, vállalom.
Lehet, hogy kényszeres vagyok.
Tudom, hogy egy gyereknek élete során sok koszt meg kell ennie.
Tudom, hogy hajlamos vagyok túlzásokba esni a higiénia tekintetében.
DE AKKOR SE NYÚKÁLJON BELE A BABÁM ÉLETTERÉBE ÍGY!!!
Hú, nem tudom elmondani, mennyire taszított ez a dolog.
Utánanéztünk.
Védőnőt váltani nem lehet.
Ha közlöm vele/leírom, hogy nem akarok vele együttműködni, akkor ő jelzi a gyermekvédelemnek, hogy nem vagyok partner.
Nem hiszem, hogy engem kellene vizsgálgatni, mert ő nem megfelelően viselkedik.
Ezért döntöttem úgy, hogy mégiscsak megpróbálok kijönni vele.
De íííígy?
Ha már magától nem jut eszébe kezet mosni, legalább azért tegye meg, mert felhívom rá a figyelmét.
Ha pedig valamilyen oknál fogva mégsem hajlandó, legalább ne piszkálja a baba dolgait!!!
Na, most megint kimérgelődtem magam.
Pedig szándékosan halogattam a témát, hogy ne írjak olyat, amit magam is megbánnék.
Most inkább csak értetlenkedek. Hogyhogymiérthogyandemosttényleg?!?!?!?
Ja, mellesleg az ápolási záró nem kellett neki. Megint.
Mindegy, nálam meglesz.
