úgy rákoncentráltam a diplomaosztóra, hogy nem írtam egy édes-fontos dologról.

Ez pedig a zene.

Az úgy kezdődött, hogy Gabó születésekor kapott Apujától egy báránykát, ami altatódalt játszik. Aranyos, ölelnivaló kis barát.

Sokáig keresgéltünk olyan zenebarátot, ami nem a tipikus altatódalt játssza, de nem találtunk. Ami lett volna az műanyag volt, kemény és hideg. Mi pedig textilt kerestünk, meleg tapintásút.

Telt az idő és I barátnőm egyszer egy zenélő plüssmackóval érkezett, ami kedves, csilingelő hangon zenél, valami édes kis dalocskát.

Nagyon megszerettük.

Eltettem a többi játék közé Gabó távozásakor.

Most pedig, amikor a kórházi csomagot pakoltam össze, elővettem a két pajtit.

Előbb a báránykát zenéltettem meg a pocaknak, majd a medvét. Apró a medve mellett döntött. A maci hangjára elkezdett ficánkolni.

Megfogtam mindkét játékot és behoztam a szobába, hogy a Párom véleményét is megkérdezzem. Megmutattam a két zenét, és Apja is a mackót választotta. Elmeséltem, hogy Aprónak is az tetszett jobban, nagyot mosolygott, hogy szereti, hogy a fia határozott...

Szóval így nem volt nehéz dolgom, melyiket tegyem el - hogy terjedelmes listám tartalmát még ezzel is bővítsem.

Úgy tűnik, szereti a zenét. Ennek nagyon örülök.