egy dobozt, amit még '95-ben zártam le...
Akkor a számomra egyszerűen nélkülözhetetlennek vélt tárgyakat - emlékeket tettem bele.
Faleveleket lepréselve - bizonyos napokról.
Leveleket - iskolai levelezéseket is.
Cukros és cigarettás dobozt - az akkor még másé volt. (Én csak '96-ban kezdtem dohányozni és 9 évvel később tettem le.)
Kottákat, borítékot, fényképeket... ilyesmiket.
Sok, nagyon sok el nem küldött levelet.
Hihetetlen időutazást tettem a doboz átválogatásával.
Rengeteg olyan dolgot is találtam, amiről már igazán fogalmam sincs, miért tettem el.
Csomagolópapírt - vajon ki és mit csomagolt bele anno???
Sok-sok régi ember, sok-sok régi gondolat.
De mennyire más is volt akkor?!?!?
Arról már nem is mesélek, hogy mennyire komolyan vettem magam 15 évesen.
Gondolom mindenki így volt vele.
Nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy újabb 15 év múlva vajon erről a blogról mit fogok gondolni?
Mert azok a gondolatok, amik akkor életbevágónak tűntek, mára... no, hát érdekesek... maradjunk ennyiben.
Nagyon megváltozott az életem.
15 év múlva Apró már serdülni fog (ugye így lesz???), egyenesen kínosnak fogja érezni az ő anyukáját.
Komolyan fogja magát venni, ahogy én tettem anno. És igaza lesz!
Már nem lesz az én kicsi fiam, hanem...
Húú ebbe nem is gondolok bele!
Vagány lesz - remélem.
Félteni fogom. (Ezt legalább előre tudom. )
Alighanem meg fogom kísérelni megóvni a hibáitól - önmagától.
Drága Apukája pedig az idegeimre fog menni, mert unásig fogja ismételni, hogy el kell követnie a saját meggondolatlanságait, nem menthetem meg tőle, és ebből tanul.
Én pedig csak reménykedem majd, hogy ezeknek a hibáknak visszafordítható következményei lesznek.
Tudom, tudom, nagyon előre szaladtam az időben.
De most látom, milyen gyorsan eltelik.
Ráadásul, ha a Jóisten megsegít bennünket, testvért is kap majd Apró.
Hogy hány fős lesz a családunk, meg sem tudom becsülni, hiszen Drágámmal sok gyermekről ábrándoztunk.
A lehetőségeink viszont behatároltak.
Nos, azt hiszem az időutazást mára berekesztem.
Kár, hogy a tizedét sem tudom átadni annak, amit végig éltem ma a doboz tartalmának átvizsgálásával.
(Még olyan ereklyém is van, amit a Párom adott - akkor még csak barátok voltunk. Ő 19, én 15 éves voltam. Amikor hazajött és a kezébe adtam, nagyot vigyorgott.)
Pocakkal emlékezni a gimis éveimre - tulajdonképpen: VISSZA A JÖVŐBE!!!