Megtaláltam

 2010.02.04. 21:23

egy dobozt, amit még '95-ben zártam le...

Akkor a számomra egyszerűen nélkülözhetetlennek vélt tárgyakat - emlékeket tettem bele.

Faleveleket lepréselve - bizonyos napokról.

Leveleket - iskolai levelezéseket is.

Cukros és cigarettás dobozt - az akkor még másé volt. (Én csak '96-ban kezdtem dohányozni és 9 évvel később tettem le.)

Kottákat, borítékot, fényképeket... ilyesmiket.

Sok, nagyon sok el nem küldött levelet.

Hihetetlen időutazást tettem a doboz átválogatásával.

Rengeteg olyan dolgot is találtam, amiről már igazán fogalmam sincs, miért tettem el.

Csomagolópapírt - vajon ki és mit csomagolt bele anno???

Sok-sok régi ember, sok-sok régi gondolat.

De mennyire más is volt akkor?!?!?

Arról már nem is mesélek, hogy mennyire komolyan vettem magam 15 évesen.

Gondolom mindenki így volt vele.

Nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy újabb 15 év múlva vajon erről a blogról mit fogok gondolni?

Mert azok a gondolatok, amik akkor életbevágónak tűntek, mára... no, hát érdekesek... maradjunk ennyiben.

Nagyon megváltozott az életem.

15 év múlva Apró már serdülni fog (ugye így lesz???), egyenesen kínosnak fogja érezni az ő anyukáját.

Komolyan fogja magát venni, ahogy én tettem anno. És igaza lesz!

Már nem lesz az én kicsi fiam, hanem...

Húú ebbe nem is gondolok bele!

Vagány lesz - remélem.

Félteni fogom. (Ezt legalább előre tudom. )

Alighanem meg fogom kísérelni megóvni a hibáitól - önmagától.

Drága Apukája pedig az idegeimre fog menni, mert unásig fogja ismételni, hogy el kell követnie a saját meggondolatlanságait, nem menthetem meg tőle, és ebből tanul.

Én pedig csak reménykedem majd, hogy ezeknek a hibáknak visszafordítható következményei lesznek.

Tudom, tudom, nagyon előre szaladtam az időben.

De most látom, milyen gyorsan eltelik.

Ráadásul, ha a Jóisten megsegít bennünket, testvért is kap majd Apró.

Hogy hány fős lesz a családunk, meg sem tudom becsülni, hiszen Drágámmal sok gyermekről ábrándoztunk.

A lehetőségeink viszont behatároltak.

Nos, azt hiszem az időutazást mára berekesztem.

Kár, hogy a tizedét sem tudom átadni annak, amit végig éltem ma a doboz tartalmának átvizsgálásával.

(Még olyan ereklyém is van, amit a Párom adott - akkor még csak barátok voltunk. Ő 19, én 15 éves voltam. Amikor hazajött és a kezébe adtam, nagyot vigyorgott.)

Pocakkal emlékezni a gimis éveimre - tulajdonképpen: VISSZA A JÖVŐBE!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr216491969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anita 2010.02.05. 00:02:17

Tényleg az, Vissza a jövőbe! :) A kedvenc trilógiám! Olyan jó lehet így visszaemlékezni, kutatni a tárgyak között. Sajnos nekem nem maradt meg semmi, eltűntek az idők nyomán. - de csak a tárgyak - :)

Dúlanya:) 2010.02.05. 11:02:44

Nekem naplóm van. A hagyományos, papíralapú:). 14 éves koromban kezdtem írni. 14-től 23-ig. Kb. ott maradt abba, amikor megtörtént a lánykérés:)))) Néha beleolvasok, de olyan furcsa. Édes, fájdalmas. Hiányzik, ahogy akkor a világot láttam, de jó, hogy azóta máshogy látom. Hiányoznak az emberek, akik akkor az életm részei voltak, de hálás vagyok azokért, akik most azok. De azért jó, hogy van. Mármint naplóm, ami bizonyos formában őrzi a múltam.

WildShyccu 2010.02.05. 13:52:01

A kedvenc filmem, a kedvenc színészemmel... én is nemrég csináltam ilyen leltárt, sokszor a bőgés kapott el, de csak a boldogságtól, mindennek múlt illata volt, mesélt egy darab papír, levelek tucatszám. Majd ha én is pocakos leszek, előveszem újra, és ha akkor majd ráérsz(mert ugye ott lesz az épp akkor sokat beszélő Apró, meg lehet, már pocaktesó is...), akkor majd szólok, hogy én is odaértem,ahol most Te vagy:) Jó emlékezni...

noémi 2010.02.05. 20:00:46

Én ma nézegettem fényképeket a gyerekek kiskoráról. Úgyhogy én is ott voltam a múltban. Ha már a gyerekek növekedéséről írtál megemlítek egy gondolatot. Csak előre szeretnék szólni, mert nekem ezt senki sem mondta. Amikor felnőnek a gyerekek egyszer csak eltűnnek azok a kicsik, akik voltak. És azok a kicsik nagyon tudnak hiányozni. Még akkor is, ha nagy verzióban jól megvan velük az ember. Csak azok az aranyos kis ölelgethető, bújós kicsik, azok már nincsenek. És rájöttem, hogy nekem ez is egyfajta gyász. Szóval előre szólok.

Anita 2010.02.05. 20:41:07

Noémi, milyen igaz! Nekem a lánykám 6 éves, a kisfiam 2, és már most olyan mások. A királylányom már "csajosodik", de még cica. Remélem még az is marad! A kicsi... hát tündér. Ahogy dumál már... :) A napokban sokat gondolkodtam azon amit írtál, SZERETNÉM MEGÁLLÍTANI AZ IDŐT!
süti beállítások módosítása