Tegnap nem mentem bele a részletekbe, ezért ma megteszem.

Szivárványgyermek velem volt a konyhában, hiszen "segítettem neki" muffint sütni.

Írtam már az Ő világáról.

Az autizmus olyan fajtája/foka (ezt nem tudom, hogy kell magfogalmazni) az övé, amikor is fejleszthető, ráadásul szigetszerű képességei vannak - kívülről tudja a naptárt a születésétől (1999) egészen 2013-ig - bár már rajtakaptuk, hogy lehet még több információ is a fejecskéjében, mert 1848 március 15-öt is be tudta azonosítani, milyen napra esik...

Szóval elképesztő.

Több idegen nyelvet is egyszerre tanul, ami dicséretes, de inkább a szavakat tudja, a nyelvtani rész - akár a mondatalkotás is - nehezére esik.

Megismer rengeteg madarat (a feléről Tőle hallottam először), a könyvben az árnyékuk alapján is beazonosítja őket.

Az emberi kapcsolatok, szituációk (ha csúnyán, szakszöveggel közelítek, akkor az interperszonális kommunikáció) viszont komoly nehézséget okoznak neki.

Nem bírja a váratlan helyzeteket, a meglepetéseket. Azonnal hárít, de ha előre elmondjuk, mi fog történni, akkor nincs baj.

Telefonálni is azért nem szeret, mert nem tudja, mit fog kérdezni a másik oldalon lévő ember...

Röviden ennyi előzmény elég is lesz a tegnapi este felidézéséhez.

Tehát:

A konyhában voltunk.

Legkisebb fiúnyuszi is velünk volt, tüsténkedtek mindketten.

A citromsárga dekorcukorkákról eszükbe jutott a Nap.

Szivárványgyermek megjegyezte, hogy a Nap nagyobb, mint amilyennek mi látjuk.

Igazat adtam neki, azzal a kiegészítéssel, hogy még a Földnél is nagyobb.

Legkisebb nyúlfiú hozzátette, hogy az ÉG pedig végtelen.

Igazoltam ezt is.

De Szivárványgyermek visszakérdezett, hogy miért végtelen???

Erre visszakérdeztem, hogy mi lenne az ÉG után, ha lenne vége?

A biztos tudás birtokában válaszolt, hogy hát a Mennyország.

UFF

A történethez hozzá tartozik, hogy a hitemet magánügynek tartom. Nem osztom a gondolataimat erről, mert hiszem, hogy csak rontanék a helyzeten.

Akinek kell, úgyis eljut Hozzá...

Így voltam a Párommal is. Sosem hívtam magammal. Egy ideig egyedül jártam templomba.

Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy megyünk-e együtt...

Nyúl családjában a gyermekek nincsenek megkeresztelve - illetve csak Szivárványgyermek egy dédszülő kedvéért.

Nem járnak templomba.

Nyuszi hisz.

De nem tudtam, mi a családi álláspont, így a fiúknak sosem beszéltem a hitemről.

Azt tudták, hogy vasárnaponként reggel Istentiszteletre megyünk, eljöttek az esküvőnkre is a nyáron, de ez ennyiben is maradt.

Úgy gondolom, a szülők joga eldönteni, milyen szellemben nevelik a gyermekeiket.

Így tehát váratlanul ért Szivárványgyermek megjegyzése a Mennyországról...

Azt már előre elhatároztam, hogy elmesélem neki egy adandó alkalommal, hogy mi zajlik egy Istentiszteleten, hogy fel legyen rá készülve és tudja beazonosítani a dolgokat, hogy ne okozzon ez majd feszültséget benne.

De erre a megjegyzésre igazán nem számítottam.

Ám reagálni kellett.

Mondtam, hogy látod, az meglehet... Lehet, hogy ott a Mennyország van.

Erre megkérdezte, hogy milyen a Mennyország?

Azt válaszoltam, hogy nem tudom pontosan, hiszen senki nem jött még vissza onnan, hogy elmesélje.

Megjegyezte, hogy szeretné megnézni. Szeretne oda jutni.

Mivel mostanában indulat-levezetési problémái voltak, és a csúnya beszéddel sem tud mit kezdeni, csak bosszantásnak használja, így megjegyeztem, hogy oda csak olyanok juthatnak, akik nem beszélnek csúnyán és nem verekszenek.

Akkor nem lehet valakit pofán vágni???

Hát, nem.

Elábrándozott, hogy szeretne ott szétnézni, szeretne majd ott aludni. Közölte, hogy ő 23 évesen fog oda jutni.

(Csak remélni tudom, hogy ez nem megint egy tartalmas megérzése...)

Csitítottam, hogy előbb le kellene itt élnie egy teljes életet. Megkérdeztem, mit szólna, ha 83 évesen menne csak a Mennyországba, mint a Dédnagymamája.

Ebbe beleegyezett.

Kicsit megkönnyebbültem, majd elmeséltem az Istentisztelet forgatókönyvét és a Miatyánkot is elmondtam Neki, majd értelmeztük is.

Ezzel a téma tegnap le lett zárva.

Ma csodálatosan viselkedett az Istentiszteleten. Semmi kurjongatás, semmi ismételgetés, vagy zajongás.

Nagy érdeklődéssel kereste meg a 165. zsoltárt, végig kísérte a szemével, ahogy énekeltük.

Hazafelé a kocsiban megbeszéltük a prédikációt is.

Azt mondta, legközelebb is eljön.

Még az édesanyjának is megengedte, hogy jövő héten elkísérjen bennünket.

De ahogy elmondtam Nyúlnak a tegnap esti beszélgetést, úgy kezdett mosolyogni nagyon.

Elmondta, hogy a hasonló állapotban lévő Kislány - együtt járnak iskolába, csak a Kiscsaj egy évvel fiatalabb - barátnőjével beszéltek először a Mennyországról.

Szivárványgyermek akkor is megkérdezte, hogy milyen a Mennyország.

A Kislány pedig teljes bizonyosság tudattal válaszolta, hogy a Mennyország olyan, mint amikor a kisbaba az anyukája pocakjában van...

Jelen állapotomban ezen csak elérzékenyülni tudok. Bocsássa meg ezt nekem mindenki.

Megyek szipogni.