Tud valaki ellenszert túlféltésre???
Ma láttam egy anyukát, aki úgy tolta a mélykocsiban fekvő babáját, hogy ő a háta mögött volt. Tehát nem látott rá a picire.
Abban a percben azt éreztem, hogy SOHA!!!
Így nem!
Nekem látnom kell.
De legalábbis amíg picike.
Már most tudom, hogy ez nem normális.
Csakhogy Gabót minden pillanatban figyelni kellett a betegségéből adódóan. Soha, semmilyen esetben sem maradhatott magára.
Megszoktam.
Úgy aludtam, hogy a kezem mindig a hátán volt.
Nem aludhattunk egy ágyban a légzésfigyelő miatt, de az ágyaink összeértek és a kezem mindig rajta volt.
Nappal pedig valaki mindig figyelte. Nem hagytuk egyedül.
TUDOM, HOGY EGY EGÉSZSÉGES GYERMEKNÉL EZ NEM ÍGY MŰKÖDIK.
De ezt még nem tapasztaltam.
Ma pedig, amikor láttam ezt az anyukát - megijedtem MAGAMTÓL, mennyire heves érzelmet váltott ki.
Pedig tudom, hogy ez nem normális! Tényleg tudom!
De nem érzem így...
Még a babakocsit is úgy választottuk, hogy a tolókar átfordítható legyen.
De fogom én úgy használni???
Márpedig Aprónak, ha már nagyobb lesz és nézelődni akar, nem az anyja látványa lesz élvezetes, hanem a nagyvilág.
Nem akarom lelkileg megnyomorítani a túlféltéssel.
Valahogy rendet kell raknom a fejemben.
Erre még gyógybogyit is bevennék, akármilyen gyógyszerellenes vagyok.
NA MOST NEM ANTIDEPRESSZÁNZSOKRA, VAGY NYUGTATÓKRA, VAGY EGYÉB TUDATMÓDOSÍTÓ SZÖRNYETEGEKRE GONDOLOK!!!
Csak azt taglaltam, hogy emberi hülyeségre gyártanak-e "jöjjön már meg az eszed és gondolkodjál vele, ha éppen ráérsz" pirulára.
Vigyáznom kell, mert Apró nem érezheti (érezhetnéééé) az előéletünket.
Az ő élete most fog csak kezdődni és teljes joggal horzsolhatja majd le a térdét egy idegbeteg anya túlféltése nélkül.
Na, van mit rendbe rakni a fejemben...
