"A kismama:
Bizonyára észrevette, hogy gyomra körülbelül 20 percenként megkeményszik, és ebben a fájdalommentes, de azért kellemetlen állapotban marad közel 20 másodpercig. Ne higgye, hogy a baba lába, vagy könyöke ütközik a hasának - ez a Braxton Hicks contractio, vagyis az úgynevezett fájdalmatlan megkeményedés. A megkeményedések végigkísérik terhességét, csak eddig még nem figyelt fel rájuk. Segítik a méh növekedését, és megfelelő keringést biztosítanak a méh vérereiben.
Néha szúrásszerű fájdalmat is érezhet lent, a hasa tájékán: ilyenkor megfeszül a méh izomzata. Pihenjen és a fájdalom elmúlik.
A baba:
Nagyon virgonc, az érintésre és a hangokra gyakran mozgással "válaszol". A nagy zaj rúgkapálásra készteti. Továbbra is nyeldekel a magzatvízből, majd kevés vizeletet ürít vissza. Néha csuklik, ilyenkor a kismama minden csuklásnál érezheti az összerándulását. Sztetoszkóppal hallható a szívverése, de partnere úgy is meghallhatja, ha fülét a hasára tapasztja. Csak meg kell találnia a megfelelő helyet, és teljes csönd szükségeltetik."
(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)
Nos, mielőtt leírnám a nap történéseit, gyors összegzés a "szakirodalom" nálunk megvalósuló részéből. 20 percenkénti gyomorkeményedés????
Őszintén megmondom, hogy Gabóval sem emlékszem ilyesmire.
Hányinger az megvan, igen sokszor, de fájdalommentes gyomorkeményedésnek hírét sem vettem még.
Tényleg nem tudom, mire gondolhat a könyv.
A pocakalja szúrkodás megvan, bár nekem az elmúlt héten inkább az oldalamon volt észrevehető nyúlós érzés.
Tényleg olyan, mint amikor elgémberednek az ember csontjai és nyújtózkodik.
Az a feszülő érzés. Nem kellemetlen cseppet sem, inkább mókás.
A pocak alját inkább olyankor érzem, amikor tüsszentek meggondolatlanul és nem görnyedek be kicsit.
Mert ilyenkor bizony erősen húzódnak a szalagok.
Jobb elkerülni az ilyesmit.
Babóckám igen virgonc valóban, és itt el is érkeztünk a nap eseményeihez.
Tehát, mivel a fiúk itt aludtak nálunk (mind a három kisnyúl), ezért a délelőtt igen hangzavarosra sikeredett.
Apró jól bírta, csak dél körül kezdett ficánkolni, hogy talán ő is beszállna a buliba...
De mi délben elmentünk amerikai foci meccsre.
Furcsának tűnhet, de ezt a sportot mindketten szeretjük. A párom játszana is, de közös erővel féltjük a kezét, hiszen ha baja lenne, nem tudna fotózni, úgy pedig dolgozni.
Szóval inkább csak nézzük, hangosan szurkolunk, Drágám általában fotózni szokott. A mai volt az első meccs, amikor nem vitte magával a gépet, hogy végre "élőben", két szemmel láthasson egy játékot.
Nos, Apró pedig két dolog miatt reagált hevesen. Az egyik a "bulifaktor" - méghogy Ő kimaradjon???
Nekiállt a négyesmetrónak Ő is, csakhogy a hasamból kifelé vezető utat keresse...
Mulatságos volt, ahogy vakondozik. Édesem!!! Tényleg jó volt.
A másik reakció-erősítés pedig abból adódott, hogy hideg és eső lévén (nagyon-nagyon jól fel voltam öltözve nyugi!) nem ültem le, hanem állva néztem végig a játékot.
Egyetlen probléma volt ezzel, a hátam.
Merthogy hanyag tartásom miatt a gerincem S görbülete durván fokozódott serdülő koromtól, s ez bizony mára bír fájni.
Pláne pocakosan, amikor nem úgy alszom, ahogy szoktam - hason - hanem ahogy éppen összejön.
Hanyatt, amíg rémálmodom, aztán egyik, majd másik oldalon. Ez persze azt eredményezi, hogy reggelre darabokra török.
Vicces, ahogy reggel ropog a gerincem.
(Nem, nem hülyültem meg, de most minek keseregjek rajta? Megoldani nem tudom, siránkozni nem fogok, a pocakosságot imádom, akkor meg inkább mulatok rajta.)
Szóval a Picúr kitett magáért meccs közben.
A végére jól elfáradt, így amikor hazaértünk és megittam egy nagy bögre meleg teát, alig mozdult, jelezni, hogy jó ötlet volt.
A délután további részében pihenő pozíciót választott, de estére felélénkült.
Doki barátainktól kaptunk kölcsön egy használaton kívüli fonendoszkópot - ekkor kiderült, hogy mint a hülye a fakockát is elrontja, én a fonendoszkópban nem hallok az ég világon semmit.
De cserébe Apró, a hideg tárgyat megérezve a bőrömön, aktív táncba kezdett.
Kifigyelte hol a hideg és oda rúgott.
Apja a kezét a pocakomra tette (a Párom megtalálta a kicsi szívhangját, ne is mondjam, csak én vagyok ilyen alkalmatlan...) szóval a pocakbefedés Apa kezével az bejött a kis Mocorgónak, de amint elvette, azonnal kaptam egy rúgást megint.
Szóval Picurikergetés volt az esti társasjátékunk.
Jó kis játék!
Imádtuk!
