Segítő kéz...

együtt felkerestük a "Bácsit", aki Gabóca végső "ágyát" készítette el.

Már akkor, amikor megbíztuk bebizonyította, milyen csodálatos ember.

Csak keretet akartunk először a szülinapjára elkészíttetni, (pénzünk sem volt többre) mert szerettük volna rendben tudni.

Ő volt az, akinek a munkáit már láttuk is, és pontosan értette, mit szeretnénk.

Valami nagyon-nagyon természeteset. Fa alatt, terméskőből, nem lefedve, mert nem tudtuk elképzelni, hogy nyomja egy kő...

A Bácsi - Gabónak mindig így emlegettük, mikor szóltunk Neki, hogy jönni fog, zajongani, ne féljen - el is kezdte a munkát, de amikor a kőbányába ment, véletlenül rátalált a fejkőre. Elhozta, kifizette, mert azt mondta, tökéletes lesz.

Felhívott minket, mi frászt kaptunk, honnan, miből...

Erre Ő azt mondta, majd kifizetjük, ha tudjuk.

ILYET??? A MAI VILÁGBAN?

Ráadásul elmondtam neki a leghátsó gondolatunkat, hogy faragtatni szeretnénk majd a fejkőre egy domborművet, még képet is mutattam róla.

Elmondtam, hogy majd... egyszer...

Erre Ő talált egy szobrászt, aki külföldre költözött, de előtte még elvállalta nekünk ezt a munkát. (Fél áron.)

Persze ezt is a bácsi fizette, mert azt mondta, rendben szeretné tudni a szülinapjára.

Szóval hihetetlen egy alak.

Döbbenet.

Végül a faragást kifizettük, már csak egy részlettel tartoztunk. Ezt vittük el ma.

Az előzményhez az is hozzátartozik, hogy Párom találkozott vele múlt héten a temetőben, és a Bácsi rákérdezett, hogy vagyunk.

Drágám elmondta Aprót. A Bácsi sírva fakadt...

Ma pedig azzal kezdte, hogy könnyes szemmel gratulált.

Csak remélni tudom, hogy Gabócánk kora az egyetlen ok, amiért így megjegyzett magának minket, nem személyes tragédia miatt bánik így velünk.

Tehát ma elvittük az utolsó részletet, de azzal fogadtak, hogy "készen van a váza".

De milyen váza????

Kiderült, hogy tényleg valamikor beszéltünk róla, hogy még egy vázára szükség lesz. De nem maradtunk semmiben.

Elkészítették és nem engedte kifizetni.

Párom erősködött, de Ő nem hagyta. Azt mondta, fordítsuk a babára...

Egyszerűen még most sem hiszem el.

Létezik ilyen EMBER???

Letelt a toxoplazma ideje, így ma újra vérvételre kellett mennem.

Ezt már előre tudtam, így megkértem a védőnőt a terhesgondozáson, hogy adjon beutalót. (Előre szóltam neki. Jó előre, így volt nála űrlap...)

Megbeszéltem viszont az endokrinológussal (aki a pajzsmirigy bajokat orvosolja), hogy ha már szúrnak, akkor mindig (havonta egyszer lehet) kérjek TSH szint vizsgálatot is, így neki már nem kell böködnie újra, az eredményt pedig megkapja. Ezért elbaktattam a háziorvoshoz, hogy adjon TSH beutalót is. De ha már ott voltam, a védőnő pedig még egyszer sem csinált vizeletvizsgálatot (kellene neki, de legutóbb még a súlyomat sem mérte meg, csak kérte, hogy diktáljam be... no comment tényleg, mert még azt hiszitek, hogy fóbiám van tőle - na jó, nem tévedtek olyan sokat...) szóval kértem a dokinénimet, hogy ha nem nagy baj, kérjen vizelet vizsgálatot is.

Még jó, hogy ő tudja, hogy nem mániákus vagyok, hogy csak így rendelgetek vizsgálatokat, hanem okom van rá. (Féltem a babámat. Nagyon. Nem tudom elmondani mennyire.)

Szóval a beutalókkal elbaktattam a kórházba.

Regisztráció (már nem felejtem el), majd labor.

Minta lead, vérvételre sorbaáll.

Szólítanak, bemegyek.

Elsőre sikerül, vénám megmarad, kémcsövek megtelnek, kapom a kis lapocskát, hogy öt percig nyomjam rá.

Ekkor elkövettem egy hibát. Kértem ragasztócsíkot, hogy ne kelljen rajta tartanom a kezem, de NEM VOLT. ELFOGYOTT. Végülis a laborban nem kellene, hogy legyen. Igaz?

Szegény nő sűrűn kérte az elnézést. Mondtam, hogy semmi baj, nem rajta múlt.

Ráadásul ahhoz képest, hogy műtéti szettek nincsenek adott esetben, egy ragtapasz igazán semmiség, csak hát... Már itt tartunk?

Legközelebb vigyek???

Bár a mai nap további eseményeit tekintve ez bagatel ügy lett.

mert legcsodálatosabb élményektől a legijesztőbbig minden belezsúfolódott ebbe a pár órába.

Nem akarom keverni őket.

Mert mindegyik fontos.

Kezdjük a reggelen.