18 hetes

"A kismama:

Ha ez az első terhessége, valószínűleg most fogja érezni az első magzatmozgásokat. Olyan nagyszerű érzés, hogy ezt a napot talán soha nem fogja elfelejteni.

A befelé fordult mellbimbó később, a szoptatásnál problémát okozhat. Segít a napi többszöri masszírozás, esetleg naponta több órán keresztül hordjon mellbimbóvédőt. A mellel kapcsolatos legtöbb probléma azonban meg szokott oldódni, csak egy éhes csecsemő kell hozzá."

- Már nem az első terhességem, elég régen érzem mocorogni Aprót, miközben ezeket írom, most is szanaszét rugdos. Hála Istennek!

A mellbimbó problémáról annyit, hogy mikor Gabó született, az egyik szobatársamnak ilyen gondja volt. (Egyik szobatárs, mert hárman váltották egymást, amíg mi "repetáztunk a napokból".

Tehát érdekes módon minden nővérkének kínszenvedés volt segíteni szegény csajnak és közben szidták testének ezen adottságát, kivéve egy idős nővérkét, aki szerint "semmi gond aranyom!". Neki semmi problémát nem okozott. Kár, hogy a baba a nővérváltás után is megéhezett...

Na, folytatom!

"A baba:

Reflexeit próbálgatja: rúgkapál, karjával - lábával csapkod, szopja a hüvelykujját. Forgolódik, tekereg. Fejlődő tüdejében alakulnak a tüdőhólyagok.

A baba ezen a héten kb. 20 cm hosszúságúra nő, és sokat mozog."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

Nem is írtam, szegény Apró tegnap nagyon megijedt.

Most lifteztem először, mióta pocakos vagyok. Úgy megrémült!!! Érezni lehetett. Be is keményedett a hasam, de amint "stabil földet" értünk, semmi gond nem volt.

Szegény! Mit gondolhatott?!?

Mondjuk ennél egyelőre több a hajam...

Tegnap még nem tartottam valószínűnek, de éjszaka mindent bizonyított.

Semmit sem aludtam. Folyamatos orrfújás, kevéske köhögés (ez egyelőre elhanyagolható) viszont annál több krákogás.

Ennek köszönhetően a Párom sem aludt semmit. Szegénykém!

Napközben kicsit jobb volt, most estére megint kezdi.

Az orrom akkora, mint egy gyakorló bohócé, csak még fáj is a bőre a folyamatos dörzsölés miatt.

Vettem C vitamint, és (rögeszmés) meggyőződésem ellenére bevettem egyet.

Tudom, hogy nem árthat, tudom, hogy a fölösleges mennyiség távozni fog, de akkor is tabletta, mesterséges beavatkozás...

Köszi. Lombikos pocakosként dumálok.

De aki régebben olvas, az tudja a véleményem.

Amúgy gondolkoztam azon, hogy mégiscsak meg kellene címkéznem az eddigi postokat.

Merthogy fogalmam sincs, írtam-e bizonyos dolgokról. Pedig fontosak lennének.

Nem szoktam visszaolvasni az eddigieket. De lehet, hogy nem ártana.

Egész nap azon agyaltam, hogy ma írni fogok az ígéretekről.

Ismételni nem akarom magam, így mégiscsak vissza kell néznem.

Na, majd meglátjuk.

Most biztosan nem fogom azonnal visszakeresni, mert a Párom várja, hogy visszaengedjem, mert dolgoznia kell, csak nem akartam megint éjszakáig húzni.

Így most abba is kell hagynom, nem akarok visszaélni a türelmével. 

Nagyjából ezek a mai nap hírei.

Már telefonálgattam az orvoshoz, hogy megvan-e az eredmény, de eddig még nem kaptak híreket.

Ma is felhívtam, még ma sem tudtak semmit. De pár perccel később Házidokinénim visszahívott, hogy mégis megjött a lelet.

NEGATÍV!!!

Hú, megkönnyebbültem.

Az a gond, hogy folyton dátházs vagyok, a torkom is fáj, nos ezek akár a toxoplazma tünetei is lehettek VOLNA!

De NEEEEEM!

Az orrfolyás valószínűleg még mindig az allergia miatt lehet (vagy megfáztam kicsit, de nem ezt tartom valószínűnek), a torokfájás pedig a gyomorsavtól.

Tehát a lelet NEGATÍÍÍV!

Bocsánat az ordítozásért... ;)

De úgy örülök!

Mocorgás pedig:

Ma volt először, hogy amikor feküdtem és dobbantott Apró a pocakban, kívülről is éreztem. A kezem a hasamon volt, és alatta éreztem a mozgást.

Húúúúú Apája mit fog szólni!

Várom, hogy hazajöjjön, telefonon nem akartam mondani neki.

Már nagyon várta, hogy érezni lehessen.

Tudom, hogy eltelhetnek még napok is, mire elkapjuk, hogy Ő is érezhesse.

Mindenesetre ez már előrelépés!

Lehet, hogy Apró ki akart mocorgatni a rosszkedvűségből? Édesem! Hogy igyekszik!

hogy az ember nem beszél.

Annak az embernek, aki a Világon az egyik legfontosabb személy a számára, pont neki nem.

Mert félti. Mert reggel nem mondhatja, mi az, ami bántja (amúgy sem lehet rajta segíteni), hiszen nem mehet a Párja úgy dolgozni, este pedig semmi pénzért nem venné el az álmát.

Mert ami fáj, már bevégeztetett, mert visszapörgetni az idő kerekét nem lehet.

Most ez a két hét, ami addig a napig hátravan, azt hiszem nehéz lesz. Minden nap, amikor még elmondhatom, hogy velem többet volt a Drágám, mint odaát.

Pontosan 17 hónapot és két hetet töltött velünk.

Hétfő óta minden nap ezzel a gondolattal kelek, este pedig ezzel fekszem.

De féltettem a Férjem. Nem említettem neki.

Tegnap este, a szokásos esti telefonhívásnál, amikor Nagymamámat hívtam, eszembe jutott, az első időben mennyit sírtam Neki.

Szinte beszélni sem tudtam.

Ő beszélt, én hallgattam.

Sokszor. Nagyon sokszor.

Aztán amikor hallgatni sem volt erőm, a Párom hívta fel.

Egy ideje már nevetünk is.

Aprónak jókedvű szülők, Dédi, család kell.

Igyekszünk ezt meg is adni Neki.

De most nehéz.

Majd összeszedem magam. Eddig is így volt, ezután is így lesz.

Ma beszéltünk Róla a Párommal.

Édesem addig kérdezett - és már annyira féltett - hogy végül elmondtam.

Jobb így. Beszélgettünk, emlékeztünk, de nem meri engedni, hogy olyan dolgokon rágódjak, amin nem lehet változtatni.

Ezt én is tudom. Ő is tudja. De időnként sajnos nem a józanész győz, hanem az érzelmek.

A fájdalom, a hiány.

Talán túl leszek rajta, mielőtt mások is észrevennék.

Nyilván nem a veszteségen jutunk túl, csak a megtorpanásokon, ami a következő légvételt akadályoznák.

Ma sírással, émelygéssel, hányással tűzdelt napon vagyok túl.

Gyermekem igen cseles kezd lenni.

Mintha tökéletes időérzéke lenne. Egy-egy hetet hagy nekem rókavadászat nélkül, majd egy svédcsavarral újra beüldöz a porcelán telefonhoz.

Nos, a mai napot is így kezdte.

Ráadásul a család több tagja is érzékeny a frontokra. Általában Anyósom és a Párom feje fájul meg először, majd egy-két nappal később az enyém.

Tegnap, tegnapelőtt Anyósom volt rosszul (Kedvesem szerencsére kihagyta ezt az élményt), mára hozzám jutott el az "áldás".

Szóval szép az élet.

Nem baj, igyekszem enni, és akkor is jó kedvem lesz, mert van egy édes Ugribugri a pocakomban, aki már várja haza az ő Apukáját.

Ő ment ma a Kisnyulakért.