2009.09.06. 20:06

Ez a "dik" mindig megzavar.

Az első hét tulajdonképpen még nem egy hetes Aprót jelent, hanem az első hetet - tudom, ezt még a fogantatás előtt számolják.

Így tehát mi most a 14. hétben voltunk, holnap betöltjük és belépünk a 15. hétbe.

Holnap: 14+0 (14 hét+0 nap).

Ezután szerintem le is fogom ezeket a számokat írni, ha el nem felejtem.

 2009.09.06. 20:02

14. hetet töltjük holnap!!!

 2009.09.06. 20:01

"A kismama:

Megkezdődik terhessége középső szakasza, amelyet általában a legkellemesebb időszaknak tartanak. Az elkövetkező tizennégy hét alatt javul a közérzete, tele lesz alkotóvággyal és tetterővel, és a babához pozitívabban fog viszonyulni, mint terhessége többi szakaszában. Méhe most akkora, mint egy nagyobb grépfrút, tetejét kitapinthatja két ujjnyira a szeméremcsont fölött.

 

A baba:

A 14. hét a második harmad, a fő növekedési szakasz kezdete. A magzatméreteiben növekszik, szervei, teljes hormonháztartása és más folyamatok egyre fejlődnek.

Kevés haj nő a fején, kinő a szemöldöke is. Az ultrahangos vizsgálat során hallható, hogy szíve majdnem még egyszer olyan szaporán ver, mint a felnőtteké. Főbb izmai engedelmeskednek az agyból jövő ingereknek, karja csuklóból és könyökből elfordul, ujjai be tudnak görbülni, keze ökölbe szorul, markol: idegrendszere működik.

A kismama méhlepénye teljes erővel dolgozik: táplálja a magzatot, és hormont termel. A magzat most már iszik a magzatvízből, veséje vizeletet választ ki, amely ki is ürül belőle.

A hét folyamán a baba súlya több, mint duplájára nőtt. Most 65 g, hossza pedig kb. 10 cm."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

 2009.09.05. 22:24

11 hét.

 2009.09.05. 22:20

Na, nem a belső számlálóm ment tropára, nem ugrottam vissza az időben, tudom, hogy mi hétfőn töltjük be a 14. hetet, szóval minden rendben.

A címben írt 11 hét a különbséget jelzi Nyúl pocakja és az enyém között. Ő(k) ennyivel jár(nak) előttünk.

Neki már szép nagy - ha az írom, hogy szép nagy, kéretik szó szerint érteni!!! - pocakja van. Számokat a kerületét illetően a felhatalmazása nélkül nem írok, de tény, hogy most, kicsit félidő után már nagyobb, mint nekem szülés előtt volt...

De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy nála már gyönyörűen látszik kívülről is, hogy éppen merre barangol az apró lakó. A fiúk is élvezik nagyon. Legfőképpen a legidősebb (ő a szivárványgyermek). Folyton kérdezgeti, hogy alszik-e a kisbabánk...

Ma este, mikor Nyúl a szokásos szombati ittalvásra hozta a fiúkat, kicsit elidőzött még nálunk és beszélgettünk. Most nagyon számít ez a 11 hét. Minden szempontból.

Ment a duma, amikor a manója egyszer csak úgy döntött, hogy tágít egyet a helyén. Valami csúcsosat kidugott az anyja hasából. Meg lehetett fogni.

Nagyon jó volt. Elképzeltem, milyen is lesz, ha ő már idekint, Apró még odabent, pocakra teszem és ők is "beszélgethetnek" majd.

Ilyenkor érzi az ember, mekkora csoda is életet adni.

Pontosabban ilyenkor IS!

Jöhet a második trimeszter (tudom, hogy már tapossuk) és elő az energiával, rosszullét-kerüléssel, pocak növekedéssel!

Apróságom!

Növekedj, fejlődj ügyesen!

Nagyon szeretünk! Várunk! De azért ne siess! Mindent a maga idejében, még ha én pörgetném is kicsit (tudom, hogy rosszul teszem, ha sürgetem az időt!).

NA, ennyi lenne mára.

Tegnap vihar volt felénk, valamit tönkre tehetett, mert igencsak akadozik az áram-ellátásunk.

Félek, hogy megint elmegy a NET.

Majd talán holnap már jobb lesz!

 2009.09.04. 23:44

Az önbizalom már megvan...

Ha még babonás lennék...

 2009.09.04. 23:44

ahogy már nem vagyok - vagyis igyekszem nem az lenni - akkor nem merném leírni, nehogy elkiabáljam, de ilyen természetesen meg sem fordul a fejemben és bátran kijelenthetem, hogy 3 nap eltelt HÁNYÁS NÉLKÜL!!!

Mondjuk szadista üzemmódba kapcsoltam és (szerintem) sokkoltam Aprót, hiszen tegnap délben, este, ma reggel, délben és este chilis babot ettem - mondtam én, hogy nem bírom abbahagyni.

De így legalább végre jelentős mennyiségű hús is elfogyott általam.

Apró pedig kitartóan tűr.

De most abbahagytam.

Holnap már váltok kajailag.

Éééééés:

remélem, hogy elmúltak a hányós napjaim - heteim - hónapjaim!!!

 2009.09.03. 23:29

szeptember

 2009.09.03. 23:28

Simon András asztali naptárunkban a szeptemberre vonatkozó idézet:

"Gondolataink mélyén figyel ránk

a "benső ember", a Bölcs,

aki mérlegel, tanácsol, és helyesen dönt.

Van, akinek barát, van, akinek

kérlelhetetlen ellenség."

süti beállítások módosítása