de erre nem vagyok befolyással.
Délelőtt megnéztem egy karácsonyi tudósítást azokról, akik az ünnepek alatt is dolgoznak.
Persze a mentőkről is szó volt.
Mit szépítsem? Kiborultam.
Máig kísért az a nap.
Nem bírom látni és hallani a szirénázó mentőket.
Ez mondjuk vezetés közben veszélyes.
Mára megtanultam kezelni a helyzetet - legalábbis a közlekedésit.
Lehúzódom, megvárom, amíg elmúlik...
Ma viszont váratlanul ért, nem voltam felkészülve rá.
Tudom, hogy a hormonok is besegítenek, hogy azonnal sírva fakadjak, de azért nehéz na.
Szépen lassan fogynak a fel-felvillanó emlékek.
Délelőtt még másra sem tudtam gondolni, mostanra mondjuk minden harmadik emlékkép idézi "csak".
Majd jobb lesz.
Mert kell.