30 hetes!!!

 2009.12.28. 19:27

"A kismama:

A következő tíz hét alatt a baba hetente körülbelül 200g-ot fog hízni a kismama ennek majd a dupláját. Mostantól fogva elnehezedik, lelassul. Néha úgy érzi, mintha belső szervei összenyomódnának, kifelé préselődnének megnőtt méhe miatt.

 

A baba:

Összegömbölyödve, felhúzott térddel, keresztbe tett kézzel-lábbal helyezkedik el, állát mellkasán nyugtatva. Mostantól kevesebbet mozog, inkább nyugalomban van és ha még nem tette volna meg, két héten belül biztosan lefelé fordul. A legtöbb baba úgynevezett fejfekvéses, ami azt jelenti, hogy szülés közben először a feje fog kibújni. Az újszülöttek 4%-a azonban farfekvéses: őket az orvos az utolsó hetekben még megpróbálja megfordítani."

 

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

 

Mostanában nem álltam mérlegre, kb. két hete néztem utoljára. Akkor 3,5 kg-nál tartottam a gyarapodásban.

A belső szervek összenyomódásának gyakorlata nálunk igencsak ismétlődő jelenség. Magyarul: ha eszem valamit, a gyomromnak nagyobb hely kell(ene), de ezt Apró inkább magáénak érzi, így rendesen megdolgozza az előbb említett területet.

Konkrétan zúúúúz, ahogy bír!

Arról, hogy is helyezkedik el, nem feltétlenül tudok mesélni, mert a nyugi, na az nem jellemző rá. Aprónak senki sem szólt, hogy a 30. héttől már kevesebbet kell mocorognia.

Mondjuk a mai mocorgáshoz mindenképpen hozzásegített, hogy meglátogattuk a debreceni barátainkat, és az ő két és fél hónapos babájukat.

Gyönyörű hercegnő, mosolygós édes Picúr.

Amikor éhes lett, azért kieresztette a hangját, amit Apró megfelelő tombolással díjazott.

Szóval csodás, mozgalmas napunk volt.

Ráadásul gondoskodtunk Apró keresztszüleinek 66,666666666666%-ról.

Ez hosszabb magyarázatra szorul(na) de ettől most eltekintek.

Mindenkinek csodás hetet kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr596492177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása