Hétfő lévén ma újabb hetet töltöttünk be.

Nem tagadom, jó érzés, bár mostanában nem az a türelmetlenség a jellemző rám, mint az elején, hogy csak végre érjük el a 12. hetet, majd a 16-ot, aztán a 20-at.

Most csendben megjegyzem magamnak hétfőnként, hogy múlik az idő és egyre kevesebb az egyben töltött napok száma...

Pedig jó így.

A hátfájás, vagy a hányások éppen csak azt bizonyítják, hogy nem álmodom és ez a boldogság, ami számunkra jutott valóságos.

Valaki éppen most is az oldalamat fúrja. Ez a VALAKI pedig nem a kíváncsiság...

Szeretem ezt az állapotot.

Ma jól esett a takarítás is, újra élvezem a varrást - ezt már említettem, tudom.

De nekem most újdonságnak számít.

Sokszor azon kapom magam, hogy ábrándozom. Elképzelem, milyen lesz majd, amikor itt szuszog nekünk Apró.

Ezt a csodát még nem is tudom felfogni.

Valahogy az agyam nem mer engedni a szívemnek, hogy ténylegesen belegondoljon.

Nem merem hinni, hogy tényleg valóra válik.

Annyi félelmetes dolog történhet, de ezeket szándékosan hessegetem magamtól.

Apró jól megrúg és emlékeztetem magam, hogy BÍZNI KELL!!!