Tegnap édes gyermekem teljesen rám hozta a fráááászt.

Jöttem-mentem pakoltam, rendezkedtem, majd mikor a Kedvesem hazaért kidőltem.

Aludtam másfél órát, amikor pedig felkeltem, vacsoráztunk, teáztam és játszottunk egy jó nagy kártyapartit.

Ez eddig csudajó volt, csakhogy Apró mindeközben meg sem mozdult.

Attól kezdve, hogy felébredtem egyáltalán nem éreztem.

Az elején azt mondtam, csak pihen.

Aztán, hogy jóóól bealudt.

Utána reméltem, hogy a forró tea felébreszti, de nem történt meg.

Akkor már komolyan kezdtem aggódni. Ugye nem történt semmi baj????

Figyelni kezdtem, illetve dehogy kezdtem, már régen lestem.

Semmi.

Konkrét pánik.

Mindenki nyugtatott, hogy ne aggódjak már ennyit, de lelki szemeim előtt mindenféle csúnyaság megjelent.

Hanyatt feküdtem, koncentráltam, hátha megérzi, hogy anyukája mennyire szeretné végre érezni, hogy mocorog.

És akkor... megkönyörült rajtam. Jóóól belém rúgott. :)

Édesem!

Tudom, hogy butaság volt ennyire ráaggódnom a dologra, de nem tudtam megakadályozni.

...

101-mint a kiskutya!!!

Ennyi napot mutat a számlálónk.

101 nap van még hátra, ha minden igaz.