Életem Párjának ma este egy díjátadót kellett fotóznia.

Felsőbb felajánlásra elvitt magával.

Jó volt kimozdulni.

Meglepetésemre több ismerőssel is találkoztam, jót beszélgettünk.

Még ettünk is.

Naaaagyon finomakat. (Persze tejes kaja is volt benne, aminek meglesz a böjtje, de megérte.)

Ami még ennél is fontosabb:

Eddig is tudtuk Apróról, hogy

1. szereti az Apját

2. szereti, ha az Apja énekel neki

3. nagyokat mocorog, ha meleg/forró italt iszok

4. figyel, ha vizet engedek a csapból - gondolom reménykedik, hogy zuhanyozunk

5. meg akar nyugtatni, ha izgulok, vagy ideges vagyok - kedvesen mocorog

6. nem szereti az új bevásárló centrumban lévő liftet lefelé menet (konkrétan frászt kapott szegénykém)

7. hiányzik neki az Apája, ha elveszi a pocakról a kezét, vagy nem vagyunk együtt - amint meghallja a hangját, azonnal reagál

8. Ha kitalál valami kaját, addig nem hagy békén, amíg meg nem kapja

9. eleinte gondolatot küld: kívánósság; utána rugdos, hátha végre megértem; ha még akkor sem, akkor küldi a rókát.

Ami új:

Elég türelmes, ami a kellemetlen hangokat illeti (ma a díjátadón egy igen hamis dalt még kibírt balhé nélkül, de a másodikra már kikéredzkedett - gondolom el akarta hallgattatni).

Következésképp - nem szereti a hamis hangokat.

Csirkét még mindig nem ehetek. :(

Azért ez egy jó nap volt.

Katáék elhagyhatták a kórházat, mert a tegnapra beszerzett gyógymód végre hatásosnak bizonyult.

A kis család ma éjjel kezdi a normális életet.

Isten áldásával!