Először is: BOCSÁNAT, de csalódást fogok okozni, mert még mindig nem hoztam képeket.
Párom nagyon nem ér rá, én pedig igencsak analfabéta vagyok ezekhez. Tehát még egy kis türelem és gyermek képe a blogon terem!!!
Nos, a mai nap:
egyszerűen fantasztikus volt, nagy adag adrenalinnal, amit szerintem sikeresen átközvetítettem Aprónak is, de erről később.
Tehát:
sikeres regisztráció után megérkeztem az UH-ra.
Hát, hogy milyen levegőtlenség van?!?!?!?!
Mindegy, egyáltalán nem panaszkodom inkább.
Vártam, közben azon izgultam, hogy "Aptya" megérkezzen.
Fél óra várakozás után felhívtam Drágámat, hogy ne izguljon, még nem voltam bennt, eddig nem maradt le semmiről.
Ezután nem sokkal hívtak is. Még jó, hogy Párom már elindult, jött felénk.
Bementem, Férjem még sehol. Mondtam a lányoknak odakint, hogy ha lának egy százkilós szőkét, küldjék be utánam.
Mosolydoktor elkezdett vizsgálni. Először felkiáltottam, mikor megláttam Aprót. Gyönyörű, mocorog, nyújtózkodik, CSUKLIK.
Minden porcikáját végignéztük. Mosolydoki adatokat diktált, én feszülten figyeletem. (Most már bevallhatom, rettegtem a tarkóredő adattól.)
Szerencsére minden a legnagyobb rendben. Tarkóredő szép vékony (1,2). Dokibácsi meg is dicsérte.
És ekkor: kopogtak. Asszisztensnő, aki igen feszült volt ma a rengeteg (tényleg iszonyú sok) embertől, kiszólt, hogy "nem szabad". Erre én megjegyeztem, hogy lehet, hogy az APA.
Ekkor elkezdett mosolyogni morcnőci és módosított, hogy "akkor jöjjön be".
Párom berohant, szóltam, hogy nézze gyorsan a monitort, mert ott van Ő.
De Mosolydoki szépen egyenként neki is megmutatott mindent.
Szóval csodás mozit néztünk, boldoggá tett minket.
Adatok:
CRL: 5,84 cm
BPD: 2, 06 cm
FL: 0,74 cm
"Az uterus üregében egy élő embryo ábrázolódik... " "A MSZNUT érvényben lévő szakmai protokollja szerint végzett vizsgálat során eltérésre utaló jel jelenleg nem észlelhető.".
Várható terminus: 03. 06.
Ezek szerint beelőzte a korát két nappal.
A vérvételes papíromra az került, hogy Apró 12+4 napos, pedig csak 12+2.
Ezek szerint nagyobb, ügyesebb az átlagnál 2 nappal.
ÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜLÖRÜL