Ma van a hetedik házassági évfordulónk.

Azt mondják, a hetedik év rázós...

Ma megkezdtük a nyolcadikat. 

Mindennel dacolunk, együtt éltük meg a hideget, a meleget, a könnyűt és a nehezet.

A legnagyobb érték, hogy Zádi legfontosabb napi eseménye a családi ölelés... Így a jó.

Még hetvenhét évig. - Mondjuk. Bár, addigra - remélem - Zádinak már a saját családja adja a családi ölelést. Illetve ők is.

Azt hiszem, ez jellemzi leginkább a mai napot. Az "úgy alakult..."

Már réges-régen kitapasztaltam, hogy ezeken a napokon csak egyetlen tiltott dolog van, az ölelés.

Ha ez nincs, tökéletesen tudok funkcionálni. Mosolyogva, bolondozva, semmi sem látszik a belül vetített filmből, csak a ruhám színe...

Feltöltöttem magam energiával, hogy szépen, ügyesen végigcsináljam a napot.

Aztán jött az én párom... és megölelt...

A mozi győzött, a könnyek bizony kipotyogtak...

Aztán összeszedtem magam, és mire Zádi felébredt, már elindítottam újra a napot.

Ma lenne 6 éves az én gyönyörű nagyfiam. Ma 6 éves a mi csodánk!

A munkahelyemen bizony sikerült előrébb lendítenem olyan ügyeket, amikbe majdnem beletört a bicskám. Ha sikerül, több embernek is segítségére lesznek a mai lépések.

Pörgős, rohanós, nagyon intenzív napon vagyok túl.

De ebédszünetben megálltunk.

Elmentünk Gabóhoz.

Megkapta a 6-os gyertyát, egy piciri ajándékot és friss virágokat.

Minden mécses világít... Ha lehet ilyet mondani, gyönyörű...

És a csavar a történetben:

ma megérkezett Zádi futóbiciklije, amit interneten rendeltünk karácsonyra.

Na igen, karácsonyra...

Amint hazaértünk, úgy éreztük, hogy oda kell neki adnunk. Meg is ideologizáltuk.  Így már több, mint egy hónappal előbb használhatja.

Így történt, hogy Zádi ajándékot kapott Gabó szülinapjára.

Nagyon boldog, föl-alá gurul vele a nappaliban. Kíváncsi vagyok, hogy fog boldogulni az utcán.

Boldog-szomorú-pörgős-torpanós napunk volt.

6 év...

Lassan iskolába menne... 

Már a szülőszobában voltunk. Javában...

Nagyon vártunk, Gabócám!

Mindennek ellenére hihetetlen boldogságot hoztál az életünkbe! Köszönöm, hogy minket választottál!

Nagyon szeretünk. Ez nem változik. Sosem. 

Igen, újfent túlparáztam a dolgot...

Tudom.

Sebaj, inkább így legyen.

A lényeg: jó tippet kaptam Gabó tiflopedagógusától, hogyan nézzem meg, látja-e Zádi a színeket. Akkor, a telefonbeszélgetésünk után azonnal meg is próbáltam - szemernyi siker nélkül...

Ma új erőre kapott bennem a vállalkozó kedv, és megint megpróbáltam.

Kiválogattam a LEGÓk közül egyforma méretű (2*2-es) kiskockákat piros és zöld színben (a színtévesztők ezeket bizony összekeverik). Rögtönöztem hozzá egy kis mesét, hogy a pici óvodások keresik a testvéreiket, mert ebédelni készülnek és ugyanahhoz az asztalhoz kell ülniük.

Zádikám minden gond nélkül összepárosította a "testvéreket"...

Ezek után (vérszemet kaptam ) a sárga-kék páros következett - szintén semmi gondot nem okozva.

Megpróbáltam 4, majd az összes fellelhető (9) színnel is. - Zádikám (ugyan a figyelme el-elkalandozott) szépen sorban megmutatta, hogy a zöld, vagy a kék különböző árnyalataival is boldogul.

A mesénk végén előszedtem a hosszú (2*4-es) építőelemeket is. Ezek lettek a gyerekek ágyai. Mindegyiknek meg kellett keresnie a saját ágyát.

(Ezzel azért lett egy kis problémánk, bevallom. Úgy tisztességes, ha pontosítok. Nem is nekünk, vagy neki, hanem inkább nekem... Az óvodásokat, az ebédjük után ugyanis elküldtük fogat mosni. Aztán eszembe jutott, hogy altatás előtt pisilniük is kell. Nos, Zádi rámutatott, hogy egy fontos lépést kihagytam. Az óvodásoknak azonnal vissza kell menniük a mosdóba, mert pisilés után nem mostak kezet!!! - Valóban, ezt nem mondtam külön... Ejnye, anya! Ezt sosem szabad elfelejteni!!! Bizony... Bizony...)

A lényeg, Zádi látja a színeket, már tudja - khm... AKARJA csoportosítani őket!!!

... És nem felejti el a WC után megmosni a kezét. Amúgy tényleg nem szokta elfelejteni sosem.

Megvolt tegnap a vérvételem.

A fogorvos kezelése után este már nem mertem enni, nehogy hiábavalóvá tegyem a kezelést. Ezután reggel elfutottam a háziorvosomhoz beutalóért vérvételre, mert mégiscsak tudni szeretném, miről is beszéltek a véradáskor.

Elrohantam a kórházba, ahol minden sort kivártam, majd levették a vért. Végülis 11-kor már végre ehettem is.

Legalább ezen is túl vagyok.

A doki zseniális. Bár a Maruti árát lényegében nála hagytam, de türelemből, kitartásból és precizitásból csillagos 5-re vizsgázott!!!

 Jövő csütörtökön mennem kell megint. Addig kicsit kifújom magam, még a következő nagy menet előtt.