feltűnt, hogy "lazábban" kezelem a blog írást egy ideje...

Sajnálom, kicsit elfogyott belőlem a dolog.

Éljük az életünket. Ma például diplomaosztón voltunk.

Az egész nap egy koordinációs államvizsga lehetett volna, hiszen reggel vasalás - tortasütés - készülődés, elrohanás, hely megtalálás, parkoló keresés, időben odaérés, diplomaosztó, Zádi felvétele, torták bekészítése, összekészített cuccok (majdnem mind megvolt) elvitele - csak kevés otthon hagyása - köszöntések (a szüleim házassági évfordulója is ma volt), ebéd, altatás, ébredés, játék, hazajövetel, Deseda lubick, itthon vacsora és ágyba ájulás - lett volna, ha Zádi is elaludt volna időben.

De csak 11h körül dőlt ki.

Mindenesetre szép napot zártunk, jól éreztük magunkat.

Csak azt sajnálom, hogy amíg korábban részletes taglalást kezdtem volna, ma nehezen veszem rá magam az írásra.

Boldogok vagyunk. Zádi fantasztikus. Álmodni sem mertünk volna ilyen gyerkőcöt.

Minden nap produkál valami újat, egy újabb szegmensét ismerjük meg általa a Zádivilágnak.

Csak a mesélés fogyott el...

Nem tudom, hogy lesz.

Most nem akkora öröm az írás.

Még kiderül.

nagy napunk lesz.

A tesóm diplomaosztója. A harmadik. :-)

Most először, talárban veszi át a papírját!!!

Elmegyünk, megcsodáljuk.

Hőségriadó lesz.

Hurrá!

Mindenesetre kitartunk. Szép nap lesz, tele meglepetéssel.

Zümikém elnevezte a lábujjait!!!

A nagy az APA, a mellette lévő az ANYA, a többi pedig a KICSIK.

Mindre puszit kért, szép sorban. Aztán a másik "család" következett, a másik lábán.

Családcentrikus kisember.

Vélemény???

Republic: Amit nem értek

Tény, hogy mindig mosolygunk, ha udvarolni látjuk.

Szólt már lányok után, hogy: "Sziasztok, csajok!"

Megszólított egyet, hogy megkérdezze, mi a neve. 

Egyszer, amikor egy bevásárló központ emeletén mentünk, a kezecskéjét folyamatosan a korláton húzta. Ott állt két leányzó az útban, de nem zavarta. A lábukat is megsimította.  Majdnem leestem az emeletről meglepetésemben.

A lányok persze kacagtak.

Mostanában ezerszer is elmondja naponta, hogy szejet, hiányoztam neki.

Ma reggel pedig közölte: "Anya, szép vagy!"  

Majd, visszaadta a fülbevalómat, amit előtte kért kölcsön, hogy megvizsgálhassa és hozzátette: "Tessék dönyöjűm!"

Anya olvad... És nem a melegtől...

De a belső melegtől... Az én fiam!!! Az én férjem, aki gesztusokat tanít a fiamnak! - Imádom őket!!! 

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Via - ezt a becenevet kaptam egy számomra nagyon kedves ismerősömtől.

Régen.

Fontos.

Az út...