Két szál fehér, és egy vörös rózsát kaptam ma anyák napjára.

Boldogság és hiányérzet...

Mindenféleség.

nem tudok ébren maradni és blogolni...

Ma is vidáman, egy családi ünnep után totál kipurcanva értünk haza - bőven este 8 után...

Fürdetés és ágybaájulás a program. 

Hazaértünk otthonról. Minden rendben, Zádi jól bírta a nappali utazást, hála Istennek!

Sok minden történt ott is, az úton is, majd igyekszem megosztani, amint tudom. Szaporodnak az aranyköpések, a horzsolások és sebek is. Még jó, hogy Zádikám nem fogja fel tragikusan az utóbbit...

Tényleg mesélek, de most kipurcantunk. 

-"Zádi! Megyünk csavarogni?" - Én.

- "Nem tudok. Kicsi vagyok!" - Ő.

...Fogalma sem volt arról, mi az a csavargás. No, most már van. ;-)

Meg kisgatyója is. Dédi hozzálátott a pelusról való leszoktatáshoz. - Na? Ki tudja a választ? Miért nem pisil Zümi itt is bilibe, mint otthon már sokszor?

... Mert meg van győződve róla, hogy az itteni bili a kutyáké...

Nem igazán tudom, hogy a kutyákról van-e ennyire jó véleménye, hogy ennnnnnnyire szobatiszták lennének, vagy rólunk ilyen rossz, hogy a kutyák táljába akarjuk pisiltetni...

Mindenesetre megtagadja a bili használatot. Kerek perec. 

Amikor az ember otthon van...

Amikor a ház a világ...

Amikor a körülöttünk élők a sejtjeinkké válnak...

Otthon vagyunk...

Béke van és biztonság.

Tegnap nálunk voltak a többiek, ma mi mentünk át.

Tegnap szalonnát sütöttünk, ma bográcsoztunk.

Jó így. Kicsit eltávolodva a mindennapoktól.

Kicsit átlényegülve.

Zádi is otthonosan mozog itt.

Hónapok óta nem látta mamikámat és keresztanyámat sem, mégsem volt egyetlen pillanatig sem idegenkedés.

Örült a találkozásnak, azóta is minden pillanatot kihasznál, amit csak lehet.

Sajnálja az alvással töltött időt, mert úgy érzi, elvesztegeti...

Így élünk mi itthon...