alkalom, hogy Zádit gyermekmegőrzőben hagytam...

Szóval... Az úgy volt... Hogyaszonygya...

Az ember nem lehet felkészülve arra, hogy egyszer csak rájön a sürgős mehetnék...

Mindez a Pláza kellős közepén, gyermeknek "dínóskönyv" vásárlása közben.

Mit is kezdjen a még nem két és fél éves örökmozgóval???

Vigye magával?

Merthogy egyedül mégsem hagyhatja...

De most szegény gyerek ott várjon?

ÁÁÁ

Persze egyedül vagyok, ilyenkor egy darab ismerős sem lézeng arra...

Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy megpróbálom kideríteni, Zádi elviseli-e a gyermekmegőrzőt.

Megkérdeztem tőle: Züm, maradsz egy kicsit játszani?

Erre ő odaszaladt és már el is felejtette, hogy ott vagyok.

Hagytam neki vizet, az új dínóskönyvet és mondtam az ott dolgozó hölgynek, hogy sietek vissza.

Zádikám olyan jól érezte magát, hogy visszaérkezésem után még majdnem egy fél órán át egyezkedett, hogy még sürgős játszanivalója lenne...

Ez most fontos mérföldkő volt a számomra.

Nem szeretem az ilyen gyermekmegőrzőket, hiszen nem ismerem az ott dolgozókat, nem tudom milyen felelősségérzetük és végzettségük van, stb.

Csupa agyonpara. Tudom.

De akkor sem szeretem.

Mindenesetre most máshogy nem tudtam volna megoldani a dolgot. Zádit pedig nemhogy nem törte meg a dolog, hanem búcsúzáskor (mikor végre kiimádtam onnan) szólt a néninek, hogy jön majd még máskor...

Szeretném ezen kívül feljegyezni, hogy Zádikám egyre többször meséli egy-egy tárgyról/játékról, amikről történetet talál ki, hogy egyedül érzi magát az a bizonyos dolog...

Nem akarok mögé látni semmit...

De úgy érzem, nagyon vágyik egy tesóra...

Sajnos egyelőre még akkor sem jött el az időnk tesóbabához...

Bízunk benne, hogy majd eljön.

Végül pedig még egy röpke történet máról:

Bementünk egy élelmiszer boltba, mert Zádikám szomjas volt és akkor vettem észre, hogy az előkészített babavizet még otthon elvitte a táskámtól, így nem volt nálunk innivaló neki.

Szóval, bementünk a boltba, ahol nem bevásárló kocsit vettünk elő (hiszen arra nem volt szükségünk), hanem egy gurulós kosarat. Nyilván Zádi akarta tolni. Elkezdett rodeózni vele a boltban. Figyelmeztettem, hogy óvatos legyen, megkértem, hogy ne üssön el senkit, és ne verjen le semmit. De persze, amint ezt végigmondtam, máris egy hölgy lábait kaszabolta el...

Na, ki, mit gondol? Hogy reagált erre az én nagyfiam???

Ezt közölte a nővel félvállról:

- "Bocs, kicsi vagyok."

Csak így lazán. Most erre mit mondjak?

Szegény hölgy nem értette először, mit mondott neki Zádi, ráadásul azt hiszem a meglepetéséből sem tudott még felocsúdni.

De amikor én dörgedelmesen megállítottam az aprótalpút, hogy nem intézheti el egy ilyen BOCSKICSIVAGYOKkal a dolgot, akkor szegény már nem a meglepetéstől, vagy fájdalomtól, hanem a röhögéstől akart a polcra szédülni...

ZÜMIKUKACBETYÁRPONTHU