Szörnyű éjszaka után álmos gyerekkel vártuk a délutánt, amikor Nyulat ünnepeltük.

Ma kétszer is megtörtént, hogy szinte még le sem ért Zádi feje a párnára, már aludt.

Először délben. Két falat közben szunyókált. Ilyenkor megkérdeztem tőle, hogy vigyem-e lefeküdni, de a válasz az volt: "Ennem kell!".

(Ez zádiul annyit tesz - éhes vagyok.)

Minden falatba belealudt. Már attól féltünk, az utolsó falat a szájában marad és megfullad...

Falatonként kérdeztem tőle - különböző szórenddel, hogy jóllakott-e (a válasz "NEM" volt), eleget evett-e ("NEM"), készen van-e... "KÉSZEN!" - De menjek vele aludni én is. 

Elvittük. Apja és én. Lefeküdtünk mellé mindketten. Mosolyogva nyugtázta a dolgot és már aludt is. - Lehet, hogy még előbb, és csak álmában mosolygott. 

Este majdnem ugyanez.

Ahogy leért a feje, már aludt is.

Nyugodt, szép éjszakát kívánok magunknak - és persze nektek is!!!