Úgy tűnik, megint sikerült beszereznünk a csak "3 napos láz"-ként emlegetett korábbi vendégünket.

Tipikusak a tünetek - szerintem.

Reggel persze a dokinál kezdtünk, mert éjjel fél 2-kor megint belázasodott és nem akart lejjebb menni, bármit is varázsoltam.

Szegény babám, a borogatás cserék alkalmával mindig azt mondta, "Anya, fáj! Nagyon fáj!"... Na, ilyenkor ne szakadjon meg az ember szíve...

Alig tudtam felébreszteni, hogy indulhassunk az orvoshoz. Nem volt éhes, alig evett.

Az orvosra várva végig nekem támaszkodott - pontosabban rám dőlt. Alig mocorgott. Cipeltette magát. Nagyon gyenge volt. Mire odaértünk, megint magas láza lett.

Alapos vizsgálat után megtudtam, hogy - nem a torka, nem a tüdeje, nem az arcürege, és hála Istennek nem is az agya - nem agyhártyagyulladás.

Doki bácsink nem tudta megmondani, hogy rá akar-e húzódni a fülére, mert icipicit meg van duzzadva a nyirokcsomója, de úgy gondolta inkább nem, mint igen.

Pénteken mindenesetre újra látni szeretné. Addig is a láz csillapítására ki lettem képezve - ezt a tudást igyekeztem a nagyszülőkkel is elsajátíttatni, mielőtt dolgozni indultam.

Mert doki után hazahoztam a csibémet és indulnom is kellett.

Szegénykém olyan gyámoltalannak tűnt. Nem futkosott az én örökmozgóm. Csak feküdt és nézelődött. Ez megviselt.

Nem pánikoltam be, csak nem szeretem, hogy nem tudom csillapítani a lázát.

Na, de majd most! Reggel én adtam be az első adag (első féle) lázcsillapítót, azután apósom volt résen. A kettő végül megoldotta a problémát, egészen estig. Akkor megint volt egy körünk, de addigra a Cataflam-csodaszer itthon volt, így este az volt a soros.

Most már több ereje van. Ebédet is evett ügyesen, bár az uzsonna és a vacsora meglehetős kivetnivalókat hagy maga után.

Sebaj, majd ha meggyógyul, mindent pótol. Úgy szokott lenni.

Csak tartsunk már ott.

Tudom! Anyuka! Ez a gyerek egy egészséges gyerek! Tessék úgy kezelni! Egészséges gyerek, egészséges gyerekbetegségekkel.