jövök, mert úgyis bolond órát teker a blog.

A mai program változatos lett.

Reggel Istentisztelet, aztán temető, majd futás haza. Zádi ebédeltetése, azután irány a szüleim háza, ahol már várt a tesóm is.

Zádi már a kocsiban sorolta, hogy kik várják őt.

"Néka" (Réka), Manó (tesóm kutyája), Éva mama, "Békata" (Béka papa - apukám, aki folyton béka hangot utánoz Züminek) és Cecil (a szüleim macsekja).

Így aztán nagyon vidáman érkeztünk meg.

Jöttünk-mentünk, Zádi kiörömködte magát, 2 óra is elmúlt, mire ágyba tudtam dugni, hogy aludjon egy keveset.

Először szopizni akart (egyre kevesebb a tejem, már mindkét mellem kell neki és sajnos édeskevés, amit talál), tejcsit kért, aztán anyukámat, üljön mellé, majd simogassal, aztán mégis inkább a lámpát akarta kapcsolgatni.

Na, tényleg lefáradtam, amire végre elaludt.

Tesóm vállalta a megterhelő feladatot , hogy bújjon mellé, nehogy leessen az ágyról, és legyen mellette, amikor felébred.

Így aztán, amikor benéztem hozzájuk, hogy minden rendben van-e, mindketten édesen aludtak.

Mi pedig közben egy nagy adag pilményit (a csuda tudja, hogy kell ezt leírni) készítettünk. Ez egy orosz étel.

A katonai lakótelepen, ahol pilóták laktak (meg mi is), sok orosz feleség volt körülöttünk mindig, így az orosz konyha remekeit megismertem és mi tagadás jó pár ételt nagyon meg is szerettem. Na, nem a taránkát - sózott szárított halat, amit zseniálisan tudtak könyvjelzőnek is használni az ott élők... apukám Solohov Emberi sors című drámájában találta az elsőt, amikor a SZUban járt akadémián - nyilván meg is kóstolta... Vagy a ruszlit - hagymás pácolt halat, esetleg a kagyló konzervet... BRRR!

De annál finomabb dolog a borscs (savanyú zöldségleves), a lusta varenyiki (túrós nudlik cukros tejföllel), a bélasi (májas kelt tészta, olyasmi, mint némelyik fornetti), a pirog (húsos kelt tészta ez is fornettishez hasonló), a galubci (édes káposztába töltött hús, de nem olyan, mint a mi töltött káposztánk - más az íze), vagy a saslik (rablóhús parázson sütve - persze nem a panelben...).

De mivel nem szeretnék orosz gasztroblogot indítani, csak onnan folytatom, hogy anyukámékkal szoktunk összeülni, mint régen a "csigacsinálásnál a népek" és mindenkinek megvan a maga feladata.

A szüleim gyúrják a tésztát (de most a hugim kiesett a munkából Zádivigyázás címén, így anya vette át az ő dolgát) és mi gyerekek - mármint a következő generáció, hiszen lassan 32 évesen nem lennék már gyerek, vagy mi, szóval mi pedig töltjük hússal.

Amikor elkészült, lefagyasztjuk egyesével (tálcán, aztán, ha már keményre fagyott, zacskózzuk, amíg sorra kerülnek.

Elég régen elfogyott már a hűtőnkből és ezért kértem a szüleimet, hogy álljunk össze egy délután, hogy hozhassak haza is.

Ez ma megtörtént.

Amíg Zádi aludt, mi elkészítettük (bár a szüleim belehúztak már akkor, amíg én Zádit altattam) és hamar összeraktuk.

Ébredés után (ami meglepő módon ma zökkenőmentesre sikeredett, úgy megörült Zümi Rékának, akit először látott meg, amint kinyitotta a szemét, hogy alig lehetett lecsillapítani) uzsonnáztunk és jöttünk is haza.

Most turbó üzemmódban fárasztja az apját, úgyhogy nem tudok már sokat itt ülni.

Jó kis nap volt ez.

Most, hogy felsoroltam a gyermekkorom akkor mások által "egzotikusnak" találtkajáit, jól meg is enném őket.

De hol találok egy orosz asszonyt, aki borscsot főzne nekem iziben???

Egy ismerősöm tegnap óta knédlit próbál szerezni (nem tudom, mekkora sikerrel). Én meg álljak neki borscsgyorséttermet vadászni?

Sebaj, legalább pilményim van a hűtőben.

Most a következő pár napom arról fog szólni, hogy meddig bírom halogatni, mielőtt jóóól megfőzöm és megeszsük az egészet!