Magunkkal kezdem, de nem önzés okán, hanem mert a mi életünket olvassátok, az övékről nem szoktam írni, de most fogok egy keveset.
Zádival reggel bementünk a kórházba ellenőrzésre.
Előre rettegtem (mikor nem... ugye? 
), hogy fájni fog neki, éppen most, amikor kicsit kibékült az esti fürdéssel és a pisiléssel is -majdnem.
Az altató orvos tanácsára már előre beadtam neki a fájdalomcsillapítót és érzéstelenítő krémet is vittem magunkkal.
Előre elmeséltem Zümikémnek, hogy a doktor bácsi most meg fogja nézni, és azután jövünk is el.
Hihetetlen mákunk volt, mert ismerős asszisztensnő volt ma beosztva (aki Zádi születésénél is velünk volt - szintén véletlenül (nem hiszek a véletlenekben, mert túl sok volt már belőlük az életemben...). Észre vett bennünket és amint a doki megérkezett, azonnal be is jutottunk (ezúton is bocsi a többiektől).
Az orvos végig kérdezett bennünket, hogy mi a helyzet és engedélyt kértem a Lidocainos krém használatára. Meg is kaptuk, a doki maga kente be neki.
Nem is reméltük, hogy ilyen jó híreket fogunk hallani.
Eredetileg azt mondta még szerdán, hogy ez egy hetes, inkább tíz napos tortúra lesz a gyulladás miatt. A műtét után kétnaponta meg kell jelennünk ellenőrzésen, és ő fogja tornáztatni, nehogy megszakadjon.
Ehhez képest ma ő is meglepődött, hogy mennyire sikerült a gyulladást csökkentenünk és a műtét is sikeres volt, így már ma elkezdhettük magunk a tornát és csak jövő hétfőn kell bemennünk újra.
Hihetetlen megkönnyebbülés!
Nyilván levert a víz a vizsgálat alatt, hiszen Zádi ordított, én tudtam, hogy mi következik...
De hamar túlesett rajta és valószínűleg (talán az előre beadott fájdalomcsillapítónak, vagy az érzéstelenítő krémnek köszönhetően) nem annyira a fájdalom, mint inkább a félelem késztette sírásra szegény drágámat.
Gondolom ezt abból, hogy amikor az apja nyúlt a legérzékenyebb részhez, engedte, nem sírt, nem tolta el a kezét, aztán amikor az orvos, akkor üvölteni kezdett, amikor pedig elengedte a doki, már mosolygott a falra ragasztott csikóhalnak és polipnak.
Itthon a pisiért még könyörögtünk neki, kicsit ki kellett még játszani, de délután győzött a kánikula és egy meleg vízzel telt lavórban játszadozott, időnként kiszállt és szépen, sírás nélkül pisilt.
Mekkora örömöt tud egy ilyen okozni!!!
Most este megint volt óvatos fütyitorna, sírás nélkül.
Estére nagyon elfáradt, nyűgös volt már nagyon. Az előbb pedig felébredt és alig tudtam megnyugtatni. Lehet, hogy azért fáj még neki, vagy megint fogacska téma következik, nehogy kicsit pihenjünk.
---o---
És most a másik téma...
Egész nap, amikor nem Zádiért aggódtam, Berci baba járt az eszemben.
Piciri babó, 20-án született, de máris küzdenie kell, hogy velünk maradhasson.
Nem lehet elég az ima, a rájuk gondolás, a pozitív energia.
Akinek akad kapacitása, gondoljon rájuk, hogy minél előbb rendeződjenek a dolgok.
Ismerem a hangokat, a környezetet, ami most körül veszi őt és a családját.
Csak legyen értelme!
Picike harcos győzni fog!
Szeretettel gondolok rájuk!
