csak röviden tudok ma írni, pedig tényleg lenne miről.

Először is egy találós kérdés:

Mit evett a mi manónk reggelire, ha közben azt ismételgette: SONSON?

Biiizony! Apa főzött neki sonkát és azt látta meg reggel.

El is dobta a korábban rágicsált reggelijét és sonkát falatozott nagy lelkesen.

Nagy újdonság volt ma a számára, hogy ellátogattunk egy birkózó foglalkozásra is. Először csak nézte a gyerekeket és próbálgatta milyen jó puha a talaj, majd elkezdte utánozni a gyakorlatokat. Láthatóan részese akart lenni az eseményeknek.

Amikor pedig a foglalkozás véget ért, nagy lelkesen rohant a birkózó kör közepébe és ott futkározott.

Pakolt cipőket, szerzett magának labdákat, játszott ugrókötéllel, szóval nagy élmények érték. Nekiesett a súlyzókat tartó fém állványnak, mert egy pillanatra nem figyelt a lábai elé, de hamar megnyugodott a gyógypuszi után, csak egy kisebb sebecske emlékeztet a balesetre.

Másik új dolog az volt, hogy "nagy munkája" után rám nézett komolyan és a pelenkájára mutatott, hogy tudjam, ott bizony van valami, amit ki kell venni.

Örülök, ez egy lépés a szobatisztasághoz vezető hosszúúú úton.

Amíg kipucoltam alóla, akkor "beszélgettünk" arról, mit is találtam a pelusban és egyszer csak kimondta, hogy AKA... KAKA. Igaz, én úgy mondtam neki, hogy kaki, ezt akarta mondani, de így sikerült. Végülis így is értelmes. Nem?

Jó lett volna ezeket részletesen leírni, de mára most ennyi jut. Elég rossz a kedvem, mert nemhogy javulna a helyzet a pöttyökkel, napról napra egyre rosszabb. A doki már azt javasolta, hogy gondolkozzak el a szopiról való leszoktatásról, de nagyon önző dolognak tartom, ha miattam kell Zádinak lemondania róla.

Tudom, hogy vannak gyerekek, akik eddig sem tudnak szopizni, de ez most nagyon rossz nekem és azt sem tudom, hogy fogjak hozzá.

Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy hagytam. Nem akarom, hogy csalódjon bennem, vagy hiába hívjon, kérjen.

Megszakad a szívem.

Most nem tudom, hogy vakarózzak-e, vagy bőgjek.

Leginkább mindkettő.

tavasziasra sikerült ez a napunk.

Volt benne hideg, meleg egyaránt.

Délelőtt ügyeket intéztünk egységesen, délután mindenki külön programba kezdett. Az enyém a fölösleges dolgok kiszanálása mellett a régi orvosi papírjaim elővarázslása volt, majd doki látogatás.

Igen, most is reménykedtem a megoldásban.

Nem, egyelőre nem történt fizikailag is érezhető változás.

Talán kiderül, mi okozza a gondot.

Félek nagyobb lesz a probléma, mint gondoltam.

Ne aggódjatok, ha minden igaz lesz megoldás.

Első lépésben góckutatás - ezen már átestem korábban is, nem lett eredménye.

Ha valóban így lesz és eredménytelenül zárjuk a kört, akkor jön a következő lépés, hol máshol, mint Debrecenben.

Ez a mi sorsunk!

A megoldás ott vár minket!

(Csak abban reménykedem, hogy tényleg lesz megoldás és ez az egész nem fenyegeti azt, hogy Zádinak valaha tesója lehessen... Korábban nagy családról ábrándoztunk, 3-4 gyermeket szerettünk volna. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy 2 aprósággal beérjem. Mára az is nagy szó lenne, ha az Ég megadná nekünk, hogy még egy babánk legyen.)

Az orvos felvetette, hogy mérlegeljem a szoptatás és a szoptatás befejezése utáni gyógyszeres kezelés lehetőségét.

Tudtam, hogy így lesz.

De hogyan is dönthetnék a gyermekem ellenében a saját komfortom mellett???

Örülök, mert a doktornőnek vannak ötletei a problémát illetően, ami több, mint eddig bárki mondott volna, de félek mi lesz, ha tényleg az a baj, amit említett és attól is, hogy nem találjuk meg a megoldást és minden így marad.

Nem, azt hiszem képtelen lennék megvonni a szopit Záditól, még ha sebesre is vakarom az allergiámat.

Olyan az életem, minta tavaszi időjárás.

Szeles, esős, napos, viharos, hideg, meleg, tűző napos és árnyékos.

De legalább kipróbálhatjuk, amit a férjemmel egymásnak fogadtunk:

"... jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben ..."

Lesznek képek! Tényleg! Majd...

de egyelőre még nem tudom megmutatni őket.

Majd igyekszem velük.

Lestrapált állapotban vagyunk, éjjelenként Zümi sokat sikoltozik. Kibújhatna az a fogacska, nagyon sajnálom szegénykémet.

Délelőtt anyukámnál voltunk a munkahelyén, Zádi boldogan hancúrozott a gyerekek között. Jó látni, hogy társasági lény.

A délután gyorsabban elszaladt, mint szerettem volna, pihennem kellett.

Valójában nem vagyok jól.

A kiütéseim lassan kiütnek a ringből.

Az a baj, hogy tudom, mi lenne a megoldás.

Van egy gyógyszer, ami maximum egy hét alatt tünetmentessé tenne és elfelejthetném a vakarózást, de ezt szoptatás mellett nem szabad szedni.

Képzeljétek el, hogy az asztalon van előttetek az a dolog, amitől jobban lennétek, de nem használhatjátok, mert akkor a gyermeketek nem kaphatná meg, amire a komfortérzetéhez szüksége van.

Tudom, hogy nem az anyatej már a fő tápláléka, hogy ennek a tápértéke már nem jelentős, de látom, hogy szüksége van rá(m).

Éjjel is, nappal is.

El sem tudom képzelni, hogy odajön, kéri, nekem van tejem, szeretem szoptatni, de nem engedhetem neki.

Bele sem akarok gondolni.

De akkor mi a megoldás???

Sajnos nem derült ki évek óta, hogy mi az oka az allergiámnak.

Valószínűleg több dolog keresztezi egymást még nem sikerült rajtakapnom.

Mindegy. Holnap megint orvoshoz megyek, remélem tud valami okosat mondani azon kívül, hogy így, hogy szoptatok, nem tud segíteni.

Mit mit mit csináljak?

Legyen megoldás!!!

Édes babám csak a kertben érzi jól magát. Ha tehetné, kiköltözne.

Egyre ügyesebben jár a nem éppen egyenes terepen. Nem csak a huplik nehezítik a dolgát, hanem a domb is, amire a ház épült.

Lassan meghódítja a világot!