de egyelőre még nem tudom megmutatni őket.

Majd igyekszem velük.

Lestrapált állapotban vagyunk, éjjelenként Zümi sokat sikoltozik. Kibújhatna az a fogacska, nagyon sajnálom szegénykémet.

Délelőtt anyukámnál voltunk a munkahelyén, Zádi boldogan hancúrozott a gyerekek között. Jó látni, hogy társasági lény.

A délután gyorsabban elszaladt, mint szerettem volna, pihennem kellett.

Valójában nem vagyok jól.

A kiütéseim lassan kiütnek a ringből.

Az a baj, hogy tudom, mi lenne a megoldás.

Van egy gyógyszer, ami maximum egy hét alatt tünetmentessé tenne és elfelejthetném a vakarózást, de ezt szoptatás mellett nem szabad szedni.

Képzeljétek el, hogy az asztalon van előttetek az a dolog, amitől jobban lennétek, de nem használhatjátok, mert akkor a gyermeketek nem kaphatná meg, amire a komfortérzetéhez szüksége van.

Tudom, hogy nem az anyatej már a fő tápláléka, hogy ennek a tápértéke már nem jelentős, de látom, hogy szüksége van rá(m).

Éjjel is, nappal is.

El sem tudom képzelni, hogy odajön, kéri, nekem van tejem, szeretem szoptatni, de nem engedhetem neki.

Bele sem akarok gondolni.

De akkor mi a megoldás???

Sajnos nem derült ki évek óta, hogy mi az oka az allergiámnak.

Valószínűleg több dolog keresztezi egymást még nem sikerült rajtakapnom.

Mindegy. Holnap megint orvoshoz megyek, remélem tud valami okosat mondani azon kívül, hogy így, hogy szoptatok, nem tud segíteni.

Mit mit mit csináljak?

Legyen megoldás!!!

Édes babám csak a kertben érzi jól magát. Ha tehetné, kiköltözne.

Egyre ügyesebben jár a nem éppen egyenes terepen. Nem csak a huplik nehezítik a dolgát, hanem a domb is, amire a ház épült.

Lassan meghódítja a világot! 

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr966489507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása