a blogol úgyis rossz időpontot ad.
Lassan leszállok majd a témáról...
A mai újdonság a KEZDŐDŐ KÖZÉPFÜLGYULLADÁS. Igen, Zádinál.
Már a reggel "jól" kezdődött, mert Istinek az orvos először nem tudta megállapítani, hogy tüdőgyulladása van-e, vagy hörgő gyulladása... KÖSZI!
Aztán a hörgő gyulladásban maradtak. Kapott antibiotikumot.
Zádi délelőtt még "csak" ugyanolyan képet mutatott, mint már napok óta.
Aztán a délutáni alvását lerövidítette (nesze neked karácsonyi készülődés), nyűgös volt, nem tudott visszaaludni, pedig csak háromnegyed órát pihent előtte, a szokásos két óra helyett.
Nehezen akart visszarázódni az ébren lét állapotába, de aludni határozottan NEM akart.
Aztán egyszer csak elkezdődött a dermesztő sikoltozás.
Nem tudta megmutatni, mi fáj neki. Azt mondta, a foga.
Belenéztem a szájába - már amennyire engedte - de semmit nem láttam.
Aztán egyszerre közölte, hogy a füle fáj...
Édesem! Nincs még 22 hónapos és konkrétan meg tudta mondani, mi a baj.
(Volt már nekem is fülgyulladásom, tudom, hogy az ember úgy érzi először, hogy a foga fáj. - Mármint kezdődhet így is a dolog...)
Azonnal adtam neki fájdalomcsillapítót, aztán felhívtam az ügyeletet, ahol legnagyobb meglepetésemre nem megszabadulni akartak tőlünk, hanem hívtak, hogy vigyem be, mert ezzel nem jó viccelni.
Így aztán öltöztünk, és mentünk.
Alig kellett várakoznunk. Egy aranyos doktornő megvizsgálta és arra jutott, hogy sajnos ez az egy hete tartó köhögésének a szövődménye. Kezdődő középfülgyulladás.
Nem voltam túl boldog, ezt be kell vallanom.
Sok-sok jótanácsot kaptunk és megdicsért minket a doktornő, hogy a lándzsás útifűre rákérdeztem (ezúton is KÖSZI Kata keresztanyu).
Nyilván erre kérdeztem rá, hiszen Katáékkal folyamatos forródróton vagyunk, mióta elkezdett köhögni.
Mekkora áldás nekünk, hogy ők vannak nekünk! - És nem mennek tőlünk szabadságra, mint a háziorvos...
Szóval most köptetünk, amtibiotikumunk, csöpögtetünk, melegítünk és óvunk.
Úgy sajnálom szegénykémet!
... Az, hogy rám is átragadt ez a nyavalya, már csak hab a tortán... Bár én egyelőre csak dádházs vagyog. De ne is legyen komolyabb, mert a szopi miatt még mindig nem kaphatok gyógyszert. Addig is marad a hársfa, mint csodaszer.