Csillagtestvérek éjszakája...
Most sem ment zökkenőmentesen a dolog. Hét előtt hat perccel azt hittem, össze is dől a rendszer...
Féltem, stresszeltem, mert ami elromolhatott, az el is romlott. Ami hátráltathatott, az hátráltatott is, ami közbejöhetett, az megérkezett, szóval nem is reméltem, hogy valahogy lezajlik a megemlékezés, pedig sokat dolgoztunk érte.
De mit lehet tenni elköltözött műsorvezető, lebetegedett énekes, betáblázott idejű pap, lomha számítógép és társai ügyében?
Megoldást keresni és keresni és találni is.
A végén még szegény Erzsikééket is bevontam (Szabella anyukája) a kezdés előtti futkosásba, mert nem volt elég kezem, lábam.
Hangom sem sok maradt estére...
De a lényeg, hogy mégis lezajlott, mindenki megérkezett, minden zene megszólalt, minden gyertya a helyére került.
Emlékeztünk.
Köszönöm minden résztvevőnek! A szereplőknek, az érintett családoknak, barátoknak, az érdeklődőknek, hogy méltóságteljes lehetett ez az este.
A pillangó, amit ma a kabátomra tűztem, most egy évig megint pihenni fog...
Amint tudok, teszek fel képeket is!