Na, azt hiszem fel kell kötnöm a pizsamámat, ha a mai napot gyorsan össze akarom foglalni.

Lassan indult a napunk, de nagyapa (apósom) szólt, hogy a városban lenne dolga, így bevittük Zádival ügyeket intézni. Az egyik ilyen intézni való a húsbolt volt. Már a múltkor is nagyon élvezte Züm, ahogy a bácsi a bárddal dolgozik, gondoltam bevisszük, hadd nézze újra. Be is mentünk, de a bárd éppen nem került elő. A szalámis részlegnél viszont kibökte picikémet az egyik hölgy a pult mögött. Megkérdezte, hogy adhat-e neki valamit. Miután megegyeztünk, hogy nyugodtan (és köszönjük a figyelmességét), a néni egy szelet gépsonkát nyújtott Zádi felé. Ő persze azonnal átvette a finomságot, de bele azért nem harapott. Nagyapa tette a szájához először, hogy megkóstolhassa. Aztán persze pillanatok alatt eltűnt a sonka. Zádi, aki kezdetben igen visszafogottan viselkedett, a gépsonka után mosolygóssá vált, puszikat dobált, szép hangosan köszönt és még a pénztárosnőt is levette a lábáról.

Apósommal még percekig kacagtunk a helyzeten, miután kijöttünk a vásárlás után...

Az intézni valók sorában egy bank automata meglátogatása is fel volt jegyezve. Ezt úgy oldottuk meg, hogy nagyapa elfutott, mi pedig addig lifteztünk, az egyik bevásárlóközpontban. Zádi nyomta a gombot teljesen átszellemülve. A lelkesedése át is ragadt az "utasokra", akiket felfelé, vagy éppen lefelé "szállítottunk".

a T***oban aztán kerestünk egy kisautós bevásárlókocsit, gondolván, hogy abban jól fog szórakozni a mi gézengúzunk...

Ja, igen, a naivitásom elmaradhatatlan kísérőm lett az életemben...

Zádikám az elején valóban szépen CSENDESEN (miért is nem fogtam gyanút???) játszadozott a kocsiban, majd egyszer azt vettük észre, hogy kiszáll és elfut a sorok között...

Nyilván futottunk utána, mint a nyúl. Pontosabban nagyapa közelebb volt hozzá, mint én, így amikor észrevettem, hogy futásnak eredt, szóltam nagyapának, aki "összevadászta" a kis szökevényt.

Igen, kikapcsolja a csatot. Igen, unja a bevásárlást, igen, legközelebb pillanatragasztóval kellene a ruháját odarögzíteni... Igen, akkor pucéran is elfutna... Igen, az én fiam...

A délutáni alvásra alaposan kifáradt őkelme. Mivel mindjárt 12 kg, lassan már nehezen emelem fel, nemhogy ringassam 20 percen keresztül...

Nos, pár napja próbálkozom, hogy beülök hozzá az ágyba és azt kérem, hogy úgy aludjon el, hogy beszélek, énekelek hozzá és símogatomközben. Ma 21 percbe telt, amíg elaludt. De legalább nem kellett rázogatnom...

Ami minket illet, folyamatosan kutatunk lehetőségek után. Hogy mit hoz a jövő, még nem tudom, de legalább próbálkozunk. Itt tartunk!