Úgy látom, hiába keresek, egyetlen fényképet sem találok Gabócáról és a bizonyos kék kutyáról.

Volt két kutyapárnája, amik mindig vele voltak (felváltva), azok sorsáról inkább nem írnék.

De volt ezeken kívül egy sötétkék plüss kutyája s, amit kifejezetten szívesen ölelgetett - nem is értem hogyhogy nincs egy képen sem. Még a tesómtól kapta mindegyiket. A párnákat és a plüsskutyát is.

Természetesen kimostuk a játékokat, mielőtt Zádi számára elérhető közelségbe tettük őket. De ez a kutya valahogy eddig nem kellett.

Ma délután nehezen ment az elalvás az én picikémnek, és ekkor jött az ötlet, hogy megkérdezzem: "Kéred Gabóca kék kutyáját?"

Nos, Zádi kérte. Mutatta a kis kezeivel, hogy nagyon szeretné. Átszaladtam a gyerekszobába, felkaptam, és a kezébe adtam.

Olyan örömmel ölelte meg, hogy magam is meglepődtem.

Mintha egy régen látott ismerős, vagy barát lenne. Megölelte, cirógatta vele az arcát és alvás közben sem engedte el.

A kék kutya lett az a bizonyos teremtmény, aki közénk bújhatott szopizás közben.

Bepréselte ugyanis közénk, fogta, amíg a szopin elaludt.

A délutáni pihenését lefotóztam, most azért mégsem mernék itt vakuzni, hiszen kevés már a fény, de most is fogja a kutyáját.

Azt hiszem Gabó ma az öccsének adta.