ÖÖÖ

Sőt!

ÖÖÖ

Szóval...

ÖÖÖ

Az úgy volt,...

...hogy ésszerűsítésbe kezdtünk.

Két család él egy fedél alatt és (sajnos) a gyűjtögető típusba tartozunk ("á, nem dobom el, jó lesz még valamire" - illetve esetemben az "erről mindig eszembe fog jutni" fajtáról beszélhetünk), ennek következtében jóóó sok dolgot sikerült felhalmoznunk.

Nálam ez már régen kiderült. Nem tudok olyan nagy táskát találni magamnak kézitáskának, amit ne tömnék teljesen tele, és ne találnám kicsinek rövid idő után. De bőrönddel mégsem közlekedhetek... ugyebár...

Szóval, próbáltunk ésszerű keretek közé szorítkozni.

Ez már több hete tart. Kinézünk egy részt a házban és igyekszünk kidobni azokat a dolgokat, amik nem szükségesek a jövőben. Nehezebb dolog, mint hinnénk.

Valaki kitesz valamit, másikunk visszamenti... Így megy ez.

Mindenesetre a szekrény teteje ma került sorra.

Lepakolt mindent (majdnem mindent) az én párom, amikor Zádi meglátta, hogy mit csinál és természetesen ő is részese akart lenni a mókának.

Először csak az apja lábához mászott fel a székre, aztán cibálta, hogy látni akar.

Párom felvette és felemelte, hogy szétnézhessen.

Pillanatok alatt fent találta magát (mi meg őt) a szekrény tetején.

Isti nyilván végig vigyázott rá, hogy le ne essen (a legtöbb képen a keze is belelóg a kompozícióba... ) én meg fényképeztem, amint ez ki is derült már.

Akkora élmény volt ez Zümikémnek.

Elérte a plafont, magasról kémlelt.

Lehet benne valami apukám véréből, hiszen ő vadászpilóta volt.

A létra tetejéről sem lehet leimádni, amikor a nagyapja cseresznyét, vagy meggyet szed. Mindenhova felmászik, magasan akar lenni.

A cserépkályhát is kinézte már magának...

Szóval Zádi ma megint világot hódított.