csak röviden tudok ma írni, pedig tényleg lenne miről.
Először is egy találós kérdés:
Mit evett a mi manónk reggelire, ha közben azt ismételgette: SONSON?
Biiizony! Apa főzött neki sonkát és azt látta meg reggel.
El is dobta a korábban rágicsált reggelijét és sonkát falatozott nagy lelkesen.
Nagy újdonság volt ma a számára, hogy ellátogattunk egy birkózó foglalkozásra is. Először csak nézte a gyerekeket és próbálgatta milyen jó puha a talaj, majd elkezdte utánozni a gyakorlatokat. Láthatóan részese akart lenni az eseményeknek.
Amikor pedig a foglalkozás véget ért, nagy lelkesen rohant a birkózó kör közepébe és ott futkározott.
Pakolt cipőket, szerzett magának labdákat, játszott ugrókötéllel, szóval nagy élmények érték. Nekiesett a súlyzókat tartó fém állványnak, mert egy pillanatra nem figyelt a lábai elé, de hamar megnyugodott a gyógypuszi után, csak egy kisebb sebecske emlékeztet a balesetre.
Másik új dolog az volt, hogy "nagy munkája" után rám nézett komolyan és a pelenkájára mutatott, hogy tudjam, ott bizony van valami, amit ki kell venni.
Örülök, ez egy lépés a szobatisztasághoz vezető hosszúúú úton.
Amíg kipucoltam alóla, akkor "beszélgettünk" arról, mit is találtam a pelusban és egyszer csak kimondta, hogy AKA... KAKA. Igaz, én úgy mondtam neki, hogy kaki, ezt akarta mondani, de így sikerült. Végülis így is értelmes. Nem?
Jó lett volna ezeket részletesen leírni, de mára most ennyi jut. Elég rossz a kedvem, mert nemhogy javulna a helyzet a pöttyökkel, napról napra egyre rosszabb. A doki már azt javasolta, hogy gondolkozzak el a szopiról való leszoktatásról, de nagyon önző dolognak tartom, ha miattam kell Zádinak lemondania róla.
Tudom, hogy vannak gyerekek, akik eddig sem tudnak szopizni, de ez most nagyon rossz nekem és azt sem tudom, hogy fogjak hozzá.
Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy hagytam. Nem akarom, hogy csalódjon bennem, vagy hiába hívjon, kérjen.
Megszakad a szívem.
Most nem tudom, hogy vakarózzak-e, vagy bőgjek.
Leginkább mindkettő.